Hódmezővásárhelyi kórházért jótékonykodott Schmitt Pál felesége

Hódmezővásárhelyi kórházért jótékonykodott Schmitt Pál felesége

Makray Katalin

kórház

Lázár János újságíróknak elmondta, hagyomány, hogy a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházat és Rendelőintézetet támogató alapítvány minden esztendőben jótékonysági bált szervez az egészségügyi intézmény fejlesztésére. Idén a rendezvény fővédnöki posztját Schmittné Makray Katalin vállalta el, bevételét pedig egy korszerű szülőágy megvásárlására fordítják. A vásárhelyi polgárok az elmúlt években sokat küzdöttek a kórház fennmaradásáért, ezért ezt különleges kitüntetésnek tekinti a város minden lakója – fogalmazott a Fidesz országgyűlési frakcióját is vezető politikus.

A köztársasági elnök felesége hangsúlyozta, igyekszik eleget tenni azoknak a meghívásoknak, amelyek célja nem csupán a szórakoztatás, hanem valamilyen nemes ügyet is szolgálnak.

Schmittné Makray Katalin közölte, kórházi látogatása során látta azt az igyekezetet, melyet a kórház régebbi épületeinek modernizálása érdekében tettek. Reméli, hogy a jövőben is lesz elegendő forrás az intézmény fejlesztésére.