illusztráció

Életfogytiglan a biztosítási csalónak vegyszeres emberölési kísérletért

Életfogytiglan a biztosítási csalónak vegyszeres emberölési kísérletért

rácsosÉletfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Kalocsára kihelyezett ülésén szerdán kihirdetett ítéletében egy férfit, aki nagy összegű életbiztosításokat köttetett két sértettel is, majd megpróbálta megölni őket azért, hogy a biztosítási összeget megszerezze.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért nyújt be fellebbezést. A bíróság a korábban csalás miatt kétszer is elítélt vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból, emberölés kísérletének bűntettében, valamint csalás bűntettének kísérlete, rongálás és közokirat-hamisítás bűntette, illetve magánokirat-hamisítás és kegyeletsértés vétsége miatt mondta ki bűnösnek. A férfi leghamarabb 30 év letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.

Schön Ferenc tanácsvezető bíró három órán keresztül ismertette az ítéletet, amelyben bizonyítottnak ítélte a vádirat szinte minden pontját.

Az ítélet indoklása szerint a vádlott oly módon akart jelentős anyagi haszonra szert tenni, hogy nehéz anyagi helyzetben lévő ismerőseivel életbiztosítási szerződést köttetett azzal a valótlan ígérettel, hogy a szerződés segítségével később a BAR-listán szereplő személyek is nagy összegű kölcsönt vehetnek fel. A vádlott szándéka valójában az volt, hogy a biztosítottak megölése árán az életbiztosítás összegét megszerezze. Olyan kedvezményezetteket igyekezett keresni, akiktől a pénzt a biztosított halála után könnyen meg tudta volna szerezni.

A vádlott először 2006 tavaszán egy huszonegy éves hölgy ismerősével, akit hamis okirattal jelentett be egy bajai lakcímre köttetett életbiztosítást, amelynek kedvezményezettje a vádlott ismerőse volt, aki nem tudott a szerződéskötésről. A biztosítási összeg húsz millió forint volt. A sértett 2006 nyarán lakásában felkereste a vádlottat. Ő likőrrel kínálta meg, amelybe amobarbitált kevert.

méregkeverő

Az amobarbitált altatószerként és epilepszia elleni szerként is használják, de bizonyos kábítószerek alapanyagaként is ismert. A sértett rövid idő múlva rosszul lett, ismerősei kórházba szállították. Az azonnali orvosi segítség megmentette az életét, de maradandó egészségkárosodást szenvedett. A vádlott ezt követően hamis okiratokkal azt a látszatot igyekezett kelteni a biztosítónál, hogy a sértett meghalt, és a kedvezményezett nevében, de annak tudta nélkül előterjesztette a biztosítási díj iránti igényét. A biztosító azonban nem fizetett, mert gyanúsnak találta az ügyet.

A vádlott 2006 tavaszán egy másik hölgy ismerősével két életbiztosítást köttetett, amelynek kedvezményezettje mindkét esetben a vádlott Németországban dolgozó ismerőse volt, aki korábban közeli kapcsolatban állt a sértettel. Az összesen 26 millió forint összegű két biztosítás kedvezményezettje a sértettel egyeztetett, arról azonban nem tudott, hogy ki áll a szerződés megkötése mögött. A vádlott 2006 novemberében találkozóra hívta a sértettet, italába ugyancsak amobarbitál tartalmú szert kevert. A sértett rosszul lett, és a kiskunhalasi kórházba került. Átvitték Szegedre, onnan saját felelősségére távozott. Néhány nap elteltével az állapota ismét romlott, és 2006. november 23-án a kiskunhalasi kórházban meghalt. Az orvosi szakvélemény szerint ha a sértett nem hagyta volna el a Szegedi Klinikát, akkor életben marad. A vádlott ezután a kedvezményezett nevében a szükséges dokumentumokkal előterjesztette a biztosítási összeg kifizetése iránti igényét. A biztosító megint nem fizetett, mert gyanúsnak találta a halálesetet, és vizsgálatot indított.

A vádlott tudomást szerzett arról, hogy a sértett szülei a lányuk exhumálását tervezik a császártöltési temetőben. Ezt megelőzendő a holttestet ismerőseivel kiásatta, és megpróbálta elszállítatni. Közben hamis papírokat is beszerzett, hogy ezekkel igazolja, van engedélye az exhumálásra. A kihantolás több helyi lakosnak is feltűnt. Ők értesítették a rendőrséget. A közelben várakozó vádlottnak sikerült elmenekülnie, de később elfogták.

Kapcsolódó cikkek