Több kistérségi társulás kaphat iskolatejet

Több kistérségi társulás kaphat iskolatejet

Módosult az iskolatej-program szabályozásáról szóló rendelet. A települések számára igényelhető iskolatej-támogatás mértéke mostantól jobban tükrözi egy adott térség hátrányos helyzetét.

A szóban forgó rendelet módosításával teljesült a kistérségi társulások kérése, azaz a hátrányosabb helyzetű települések magasabb támogatást igényelhetnek. A támogatás mértéke az intézményfenntartó székhelye szerint változik. Az igénylőket adóbevételük és hátrányos helyzetük figyelembevételével a rendelet három csoportba sorolja. Ez alapján húsz, ötven vagy száz százalékos támogatást kaphatnak az iskolatej-programra.

Az idén nyolcszáz millió forint jut az iskolatej program támogatására. Az intézményfenntartókon túl azok a tejfeldolgozók is igényelhetik a támogatást, amelyek piaci lehetőséget látnak abban, hogy részt vegyenek a programban.