„Az országzászló a magyarok összetartozását jelképezi”

„Az országzászló a magyarok összetartozását jelképezi”

országzászlófotó: Bugány János/MTIAbban a korban, amikor az első országzászlókat felemelték, szimbolikusan azt fejezték ki vele, hogy összetartozunk, és nem hagyjuk el határainkon túlra szorult magyar testvéreinket - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Szolnokon, ahol 1944-es lerombolása után a város új gyalogoshídjánál közadakozásból ismét felállították a nemzeti lobogót.

Az a kor még értette a szimbólumok nyelvét, és nem az állam finanszírozta, hanem az emberek adták össze a országzászlóra a pénzt, éppen úgy, mint az első világháborúban elesett hősök emlékművére valót – fogalmazott a Tisza hajósok terén összegyűlt több száz fős tömeg előtt az Országgyűlés fideszes elnöke. Olykor valóban fillérenként gyűlt a pénz, és egyesek megélhetésükhöz képest jelentős áldozatot hoztak adományozásukkal.

“A kommunisták, és kései utódaik mindig is megvetették a magyar nemzet történelmét, végképp elakarták törölni (…) azok emlékeivel együtt, akik mindent odaadtak ezért nemzetért” – fogalmazott Kövér László. A parlament elnöke zárásként Pilinszky versét idézve a reményről beszélt, amely a miénk, “akik átéltük a XX. század rettenetes erőpróbáit, hajlandóak vagyunk emlékezni,(…) és akik követni igyekszünk a megmaradás útján ebben a lényegesen könnyebb korban az előttünk járókat, a rabokat és a hősöket”. 

Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere arról beszélt, hogy az országzászlót azért állították fel a Tiszavirág híd belvárosi hídfőjénél, az iskolák közelében, hogy a fiatalok a zászló tövében, élő történelemórákon is megismerkedhessenek a trianoni békediktátum Magyarországot romboló következményeivel.

A Tisza-parti megyeszékhelyen 1934-ben közadakozásból felállított ereklyés országzászló az Eötvös téren állt, a turulmadaras emlékmű a magyarság trianoni tragédiáját, s a szétszabdalt nemzet összetartozását jelképezte. A szimbólumot a Szolnokra 1944-ben bevonult szovjet Vörös Hadsereg katonái döntötték le. Az új országzászlót a rendszerváltást követően többször is szerette volna már a közösség újra felállíttatni. Végül a Szolnokért Egyesület kezdeményezésére közadakozásból gyűlt össze a pénz a nyolc méter magas zászlórúdon lengő nyolc négyzetméteres lobogóra. Az országzászló avatása után az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat első látványos sikerét hozó szolnoki csatát idézték fel hadijáték keretében hazai és külföldi katonai hagyományőrzők.

Kapcsolódó cikkek