Közös ünnepi programok március 15-én

Közös ünnepi programok március 15-én

1848 magyar kokárda

A Magyar Televízió m1-es csatornája reggel kilenc órától Petőfi Napja címmel, kora délutánig tartó élő stúdióműsorral kezdi ünnepi programját, az adás műsorvezetője Novodomszky Éva és Gaskó Balázs. A nézők eközben figyelemmel kísérhetik a Kossuth Lajos téri ünnepélyes zászlófelvonást, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumnál tartott állami megemlékezést és a főváros ünnepségét a Batthyány örökmécsesnél. Az eseményekről az m2, illetve a Duna Televízió is élőben számol be.  Az MTV a nap végén felvételről közvetíti a Kossuth és Széchenyi-díjak előző napi átadását, ezt megelőzően pedig csatornái műsorára tűzi egyebek mellett Jókai Mór Kőszívű ember fiai című regényének 1965-ös filmes feldolgozását, valamint az 1953-ban készült Föltámadott a tenger című magyar történelmi filmet. A televízió elé ülők az m2-n tekinthetik meg a Háry Jánosról szóló magyar rajzfilmet, illetve Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjéből 1973-ban készült tévéjátékot.

A Duna TV reggeltől Föltámadott a tenger címen sugároz egész napos stúdióműsort. A műsorban többek között megszólal Debreczeni Dropán Béla, Hermann Róbert és Hernády Zsolt történész, valamint Maderspach Kinga filmrendező.  A televízió a mai napon is nagy figyelmet fordít a határon túli magyarokra, ennek jegyében a csatorna az idén Csíkszeredára költözik, és számol be élő helyszíni tudósítással a helyi ünneplésről. A Duna TV-t választók emellett külön összeállítást láthatnak a kor asszonyainak forradalomban játszott szerepéről, illetve a reformkori összejövetelek hangulatáról is. A Magyar Rádió csatornái az ünnep alatt is a hétköznapokban megszokott három stílushoz igazodva szólalnak meg. Az MR1-Kossuth Rádió hallgatói hajnali öt órától százhatvanhárom évvel ezelőttről származó dallamokra ébredhetnek, majd Szendrey Júlia, Petőfi Sándor özvegye levelei és naplója alapján készült rádiómonológot hallgathatnak meg Ráckevei Anna előadásában. A rádió műsorát napközben is figyelemmel kísérők beszélgetéseket hallhatnak például arról, miért pont március 15-én lobbant fel a forradalom lángja, továbbá hogyan látták a magyar forradalmat és szabadságharcot Európa írói és más művészei, illetve ízelítőt kaphatnak a forradalom humoráról, valamint a korszak divatos ruházatairól is.

Az MR2-Petőfi rádióra hangolók reggel hat órától este hét óráig Dalra magyar! című zenés műsorfolyammal találkozhatnak, majd a forradalom és a szabadságharc értékei kerülnek terítékre a fiatalok kedvenc zenéiben. A rádió ünnepi adását nép- és világzenei válogatás zárja. A komolyzene iránt érdeklődők este fél nyolctól Erkel Ferenc Bánk bánját hallgathatják a Magyar Állami Operaházból az MR3-Bartók rádió hullámhosszán. Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kommunikációs igazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy a közmédiumok mostani közös kampányukkal meg tudják mutatni, milyen hatékony lesz a négy intézmény jelenleg is formálódó együttműködése. Hangsúlyozta: az átalakulásnak az együttműködés az egyik legfontosabb kulcsszava, ami a jövőben nemcsak tartalmi, hanem kommunikációs szinten is megvalósul. Az MTVA kommunikációs igazgatója kiemelte, a közmédiumok Ünnepre hangolva: közszolgálat közösen címen indított március 15-i kampánya jól mutatja, hogy a különböző adók már nem konkurenciát jelentenek egymásnak, hanem a gyártás és a kapacitások összehangolásával valódi választási lehetőséget kínálnak.