Pályázat kisiskoláknak

Pályázat kisiskoláknak

kisiskolaHáromszáz millió forintot biztosítanak a kistelepüléseken lévő iskolák 2011/2012-es tanévben újraindításához a központi költségvetés terhére. Az érintett települések április 8-ig jelentkezhetnek.

A vissza nem térítendő támogatás pályázónként legfeljebb harminc millió forint lehet, amelyet az iskolaépület felújítására, a működtetés személyi és dologi feltételeinek biztosítására, valamint az oktatáshoz szükséges taneszközök beszerzésére lehet fordítani. A támogatásra pályázat útján azok az önkormányzatok, intézményi társulások és többcélú kistérségi társulások jogosultak, amelyek vállalják, hogy meglevő iskolaépületükben a 2011/2012-es tanévtől tagintézményként újraindítják a nappali tagozatos általános iskolai oktatást felmenő rendszerben az 1-4. évfolyamon, vagy önállóan újraszervezik a teljes 8 évfolyamot.

A támogatás elnyerésének feltétele, hogy a település lélekszáma ne haladja meg a háromezer főt, ne működjön ott másik általános iskola, és az érintett szülők írásban igényeljék, hogy az önkormányzat legalább az alsó tagozatos diákok tanítását helyben biztosítsa.

A www.kormany.hu honlapon közzétett pályázat benyújtásának határideje 2011.április 8. A támogatás odaítéléséről az oktatásért felelős államtitkár legkésőbb május 9-ig dönt, ezt követően támogatási szerződést kötnek. Az egyösszegű kifizetést a tárca legkésőbb június 30-ig folyósítja.

Nem jogosult támogatásra az a pályázó, amely az általános iskolai feladatellátásról nem állami, nem helyi önkormányzati intézményfenntartóval kötött közoktatási megállapodást, és ezt a 2011/2012-es tanévben is így tervezi. Nem kaphat támogatást a pályázó akkor sem, ha köztartozása áll fenn, vagy csőd-, illetve felszámolási eljárás alatt áll, vagy nem rendelkezik közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervvel. Az államtitkárság álláspontja szerint a kistelepüléseken az iskola több, mint oktatási intézmény. Szellemi-kulturális centrum, közösségi tér, és a falu jövőjének záloga; az iskolájától megfosztott település sorvadásnak indul, elnéptelenedik. A minisztérium közleménye kitér arra is, hogy az elmúlt nyolc év alatt százhatvanhárom kisiskolát zártak be.