Munkahelyteremtő program mindenkinek

Munkahelyteremtő program mindenkinek

egy üzleti család

Az egyesület álláspontja szerint amennyiben az új munkahelyek teremtését a kormány tb járulék és adómentességgel támogatná, a családi cégek átlagosan legalább egy új munkahely létrehozását vállalnák a jövő év végéig. A bölcsőprogramnak nevezett projekt a kidolgozói szerint összességében több tízezer, akár százezer munkahely megteremtését tenné lehetővé, és több tízezer munkanélkülit, illetve jövedelem nélküli státusban lévő potenciális munkavállalót vonna be a munkaerőpiacra.

Egy-egy új munkahely megteremtése pedig akár több millió forintos beruházást is jelenthet, és az egyesület szerint a program hozzájárulhat a fekete és a szürke gazdaság kitisztulásához is. A Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesületet kizárólag magyar tulajdonú vállalkozások alapították. Az egyesület integrációs, képzési, kutatási támogatást nyújt, valamint elősegíti a tagok együttműködését, tapasztalatcseréjét, érdekeik érvényesítését, tagja a legjelentősebb hasonló nemzetközi szervezeteknek.