Lebukott a pénztárgépes csaló

Lebukott a pénztárgépes csaló

pénztárgépMeghamisította pénztárgépe adatait, amivel háromszázöt millió forint bevételt akart eltitkolni és az adózás alól kivonni egy Pest megyei éttermet üzemeltető vállalkozás.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési tapasztalatai szerint egyes vendéglátósok ma már elsősorban nem a nyugtaadás kikerülésével trükköznek, hanem manipulált szoftverek révén igyekeznek a bevételt eltitkolni.

A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának ellenőrei egy korábbi próbavásárlás alkalmával figyeltek fel arra, hogy bár a vásárlás ellenértékéről szabályos pénztárgépi nyugtát, illetve az áfatörvényben meghatározott adattartalmú elektronikus pincérblokkot kaptak, a blokk alkalmas volt a nyugta “helyettesítésére” és a fogyasztók megtévesztésére.

A revizorok pénzügyőrökkel és informatikusokkal tértek vissza és elvégezték a cég számítógépén található adatok mentését. Az adatmentés során kiderült, hogy a pénztárgép PC bemenettel rendelkezett, így az eladó egy meghatározott funkció billentyű alkalmazásával, vagy annak mellőzésével dönthetett úgy, hogy a vásárlást megjeleníti-e a pénztárgépben, vagy a számítógép segítségével csak a megtévesztő pincérblokkot nyomtatja ki. Az adatok alapján egyértelművé vált, hogy a társaság négyéves működése alatt 305 millió forintot meghaladó összegű bevételt titkolt el, miközben bevallásai szerint több éve veszteségesen üzemelt és az áfafizetési kötelezettségét is minimalizálta. Az adózónál a NAV azonnali átfogó vizsgálatot rendelt el. Az adóhiány és bírság megállapításán túl, vizsgálják a társaság ügyvezetőjének büntetőjogi felelősségét is.