Megmaradnak a hajléktalanok anyagi támogatásai

Megmaradnak a hajléktalanok anyagi támogatásai

Hajléktalan férfi a kutyájával

A Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, a főváros nyolc hónapos felmondási idővel, szerződést bont a feladattal eddig megbízott civil szakmai szervezetekkel, és a jövőben csak a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Menhely Alapítvánnyal kíván megállapodást kötni. Tarlós István, főpolgármester azt mondta, hogy a már említett két profi szervezettel köt a főváros megállapodást, a saját intézményén, a Budapesti Módszertani Szociális Központon kívül.

Tarlós István

Tarlós István

Azt reméli, hogy nem fogják a két szervezetet amatőrnek vagy rosszhiszeműnek nyilvánítani, mert mint fogalmazott, “ezek az emberek értik a dolgukat”. A két megbízott szervezetnek a kötelessége és joga lesz, hogy bármelyik hozzáértő civil szervezettel megállapodjon vagy együttműködjön. A hajléktalan ellátás átalakítását, illetve a szerződésbontásokat azzal indokolta Tarlós István, nem akarták, hogy tizenöt-húsz felé forgácsolódjanak a rendelkezésre álló szűk források és várakozásaik szerint így a feladat ellátása is hatékonyabb lesz.