Ártéri kalandpark a Tisza-tónál

Ártéri kalandpark a Tisza-tónál

kalandparkÚjabb szórakoztató látványossággal gazdagodik a Tisza-tó. A tiszafüredi Holt-Tiszán, a Császlód szigeten ártéri kalandpark épül, amely a nyári idegenforgalmi szezonban már várja a térségbe látogatókat.

A Tisza-tavi régió turisztikai látogatottságának növelésére hivatott kalandpark egy sikeres pályázattal kereken kétszázötven millió forintért az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Csak magába a kalandparkba évente huszonöt-harmincezer embert várnak – mondta el az MTI-nek Virág Tibor, a projekt megvalósítóinak képviselője.

Kalandparkban

A Császlód szigeten közel húsz hektáros területen épülő, hiánypótló létesítmény a természetbarátoknak, a Tisza-tó élővilága iránt érdeklődőknek valamint az aktív, mozgással járó kikapcsolódást kedvelőknek kínál majd tartalmas időtöltést. A kalandpark szárazföldjén a testmozgásra csábító elemek között lesz mászófal, kilátó, játszótér, erdei kalandpálya, íjászpálya, minigolf, kerékpáros triálpálya, mókuskerék, magaslati kötéljátékok, drótköteles csúszdák, míg a vízen vizicsopper és vizikenguru. A tervezők és építők a legnagyobb népszerűséget a szigetet körülölelő tornapályától és tanösvénytől várják, amelyek segítik a Tisza-tó állat- és növényvilágának megismerését is. A tanösvények és túraútvonalak 3800 méter hosszan kanyarognak a szigeten, amelyet a projekt befejezése után szervezetten, belépőjegy ellenében vízi úton lehet megközelíteni.

A beruházás a foglalkoztatás szempontjából sem elhanyagolható, ugyanis húsz munkahelyet teremt az ország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségében.

Kapcsolódó cikkek