Elfogták a borzongásra vágyó fiatalokat

Elfogták a borzongásra vágyó fiatalokat

borzongásra várvaRandalírozó fiatalokat állítottak elő a Nemzeti Sírkertből a rendőrök a Budapesti Temetkezési Intézet biztonsági őreinek jelzésére.

Ezt Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője közölte csütörtökön az MTI-vel. Elmondta, hogy a négy fiatal kedden éjszaka mászott át a Kerepesi úti temető kerítésén, és a sírok között ittas állapotban kiabáltak, randalíroztak. Azt egyelőre nem tudni, okoztak-e kárt a sírokban.

A temető biztonsági őreinek a sírkert elektronikus védelmi rendszere jelzett, ezért hívták ki a rendőröket. A fiatalok azzal indokolták az éjszaki “temetőlátogatásukat”, hogy a Nemzeti Sírkertben “egy kicsit borzongani” akartak.

A szóvivő közölte, hogy a Nemzeti Sírkert csak nappal tart nyitva, ez alól csak a múzeumok éjszakája rendezvénysorozat a kivétel, amikor, június 25-én éjjel ingyenes temetőlátogatáson vehetnek részt az érdeklődők. Csütörtökön fémtolvajokat fogtak a budapesti rendőrök a Nemzeti Sírkert szomszédságában álló, használaton kívüli raktárban. A tolvajok a MÁV tulajdonában álló épület bádogtetejét bontották meg, amikor a temetőlátogatók és a sírkert biztonsági őrségének jelzésére a rendőrök elfogták őket.