Az LMP és az MSZP a kisállatkert mellett

Az LMP és az MSZP a kisállatkert mellett

állatkertMargitszigeti gondnokság létrehozását javasolja a fővárosi LMP. Az ellenzéki frakció tiltakozását fejezte ki a kisállatkertként ismert vadaspark bezárása ellen.

Az LMP a gondokság felállítását azzal indokolta, hogy a szigetet rendezetlen és kusza tulajdonviszonyok jellemzik, és a területet sokféle szervezet kezeli. A párt szerint a gondnokság akár az önkormányzati tulajdonú cég, a Főkert Nonprofit Zrt. keretein belül is működhetne. Mint írták, a szervezet részesülne egyebek mellett a szigeten keletkező jegybevételekből, parkolási díjakból, vagy idegenforgalmi adóból.

állatkert

Az ellenzéki párt szerint a gondnokság további bevételekhez juthatna egy e célra indított pad-, vagy fa- örökbefogadási programból, továbbá lehetősége lenne önkéntes fenntartók, segítők alkalmazására, valamint klubkártya kiadására is. Úgy látják, hogy a forrásokból beindulhatna egy, a jelenleginél sokkal színvonalasabb fenntartás-fejlesztési tevékenység, amely összehangolná a sziget ma “egymásról se tudó kezelőit”. Az LMP szerint mindezek mellett biztosítani kell a sziget közparki funkciójának megtartását, mert a park a fővárosiak tízezreinek jelent kikapcsolódást és szórakozást.

Közölték azt is, tiltakoznak a Margitszigeti vadaskert, vagyis a kisállatkert bezárása ellen. Rámutattak, hogy gyerekes családok tízezrei látogatják a kisállatkertet évente, részben olyanok, akiknek nincs pénzük a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) több ezer forintos belépőjegyének megvásárlására. Úgy fogalmaztak, a főváros vezetése még mindig nem értette meg, hogy Budapesten nem csak dolgoznak és alszanak az emberek, hanem élni szeretnének.

állatkert

Utaltak arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés április 27-i ülésén tárgyalja a FÁNK 2010. évi beszámolóját és 2011. évi munkatervét. Közölték, a FÁNK a fővárosi működési bevételek jelentős, mintegy százötvenhárom milliós csökkenésére hivatkozva be szeretné zárni az ingyenesen látogatható Margitszigeti vadaskertet. Hétfő délelőtt a főváros városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának MSZP-s elnöke, Szaniszló Sándor is azt közölte, elfogadhatatlannak tartja a kisállatkert bezárását. A szocialista politikus az MTI-hez eljuttatott, Tarlós István főpolgármesternek írt levelében arra szólította fel a város vezetését, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a kisállatkert továbbra is látogatható legyen.

Kapcsolódó cikkek