Csak a legvégső megoldás a kilakoltatás

Csak a legvégső megoldás a kilakoltatás

kilakoltatásA kormánypárti Vizér Klára, XV. kerületi alpolgármester szerint az önkormányzat mindent megtesz a kilakoltatások elkerülése érdekében, de vannak olyan évek óta húzódó ügyek, amelyekben már nem tudnak segíteni.

Az alpolgármester erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy helyi cigány kisebbségi önkormányzat, valamint egy civil szervezet elnöke hétfőn az MTI-vel azt közölte, hogy önkormányzati ingatlanokból lakoltatnak ki családokat a főváros XV. kerületében lakbér- és közüzemi tartozások miatt. Rafael János kisebbségi vezető és Németh Péter, a Rászorulókat Támogatók Egyesületének elnöke úgy tudja, a kerület százötven-százhatvan lakás kiürítését tervezi a következő hónapokban. Ismereteik szerint hetente tíz otthont kellene elhagyniuk az ott élő családoknak

kilakoltatás

Vizér Klára tájékoztatása szerint jelenleg nyolcvanhat család kilakoltatásáról tudnak. Hangsúlyozta, a családokat nem az önkormányzat lakoltatja ki, hanem bírósági végzés alapján a végrehajtó. Az önkormányzat vagyonkezelője, a Palota Holding Zrt. jelezte, hogy további negyven-ötven hasonló ügy várható. Hozzátette, a nyolcvanhat család évek óta tartozik a lakbérrel és a közüzemi díjakkal, ami összességében nagyjából száz millió forintos adósságot jelent. Emlékeztetett arra, hogy a kilakoltatási moratórium ezekre a családokra nem vonatkozik, mert ők nem devizahitel-károsultak.

Arra a kérdésre, nem tehetett-e volna valamit az önkormányzat azért, hogy ezek az emberek ne kerüljenek az utcára, azt válaszolta, a polgármester külön munkacsoportot hozott létre, és hetente tárgyalják azoknak az ügyét, akiknél a kilakoltatás dátuma már ki van tűzve. A bizottság munkájában minden érintett szakember részt vesz, így a szociális és a lakásosztály illetékese, a gyermekvédelem, a gyámhivatal, a vagyonkezelő, a városvezetés, a családsegítő és bizonyos ügyeknél a cigány kisebbségi önkormányzat képviselője is. Vizér Klára álláspontja szerint az ügyeket nagyon körültekintően, órákon át tárgyalják, és ahol még lehet, ott segítenek. A segítség alapfeltétele, hogy együttműködő legyen a család, és tudjon önrészt, illetve részletfizetést vállalni az adósságrendezés során. Ezek hiányában az önkormányzat nem tud segíteni, mint ahogy akkor sem, ha az érintett család viselkedésére évek óta panaszkodnak a környéken lakók – mondta az alpolgármester.

kilakoltatás

Rafael János kisebbségi vezető és Németh Péter, a Rászorulókat Támogatók Egyesületének elnöke korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy hétfő délelőtt egy háromgyerekes családot lakoltattak ki egy a benne lakókkal már felújíttatott önkormányzati egy szoba-konyhás lakásból, annak ellenére, hogy a “tágabb családnak” sikerült összegyűjtenie az adósság rendezéshez szükséges pénzt, mintegy kilencszázötven ezer forintot, és be is akarták fizetni.

Vizér Klára erről az esetről azt mondta, az elmúlt hetekben kétszer is jártak környezettanulmányon a családnál, amely végig úgy nyilatkozott, hogy semmit nem tud fizetni a tartozásából. A végrehajtás 2009 januárjában emelkedett jogerőre, vagyis több mint két évvel ezelőtt – közölte. Az alpolgármester kitért arra, a család nem teljesíti a normális együttélésre vonatkozó normákat sem, a környéken élők rendszeresen panaszkodnak ricsajozásokra és verekedésekre, ami önmagában is ok lenne az önkormányzati lakás bérleti szerződésének felmondására – hangsúlyozta. Tájékoztatása szerint a bizottság ebben az ügyben úgy döntött, hogy nem tud segíteni.

Kapcsolódó cikkek