A volt polgármester szerint Erzsébetváros nem kivétel

A volt polgármester szerint Erzsébetváros nem kivétel

Hunvald GyörgyHunvald György, fotó: Szigetváry Zsolt/MTIHunvald György volt szocialista erzsébetvárosi polgármester, a büntetőper másodrendű vádlottja a fiktív megbízási szerződések kapcsán csütörtökön a Fővárosi Bíróságon arról beszélt, az önkormányzatoknál általános gyakorlat volt, hogy a helyi pártfrakciók szakértőket alkalmaztak, ugyanis az önkormányzati szakapparátust nem lehetett politikai feladatokkal megbízni.

A vád szerint Hunvald aláírta több vádlott-társának megbízási szerződését. Így vehetett fel havi bruttó háromszázezer forintot – érdemi munkavégzés nélkül – a VII. kerület gazdasági bizottsága volt szabad demokrata elnökének hölgyismerőse. Gál György barátnője kisebbségi referensi feladatokat kapott, de Hunvald György bírói kérdésre nem tudta elmagyarázni, mi szüksége volt ilyen jellegű segítségre egy önkormányzat gazdasági bizottsági elnökének. Azt azonban hozzátette, a pártfrakciók döntötték el, hogy milyen feladatra kit kérnek fel, a több százezres megbízási díjak pedig akkoriban szokásosak voltak, nem volt kikötve, hogy ezért mennyi munkát kell elvégezni.

“Erzsébetváros nem kivétel, így volt az egész országban” – jegyezte meg a volt szocialista politikus, hozzáfűzve azt is, sajtóhírek szerint a zuglói önkormányzatnál most is ilyen összegű megbízási szerződések vannak, Dombóváron pedig havi bruttó hatszázezerről is lehet hallani.

Az önkormányzati képviselők hölgyismerőseinek kiutalt, majd rövid időn belül rendkívül kedvezményes áron, esetenként a piaci ár tizedéért eladott lakásokkal kapcsolatos bírói kérdésekre Hunvald úgy reagált, a kiutalásokról hatvan-negyven százalékos arányban az Erzsébetvárost uraló szocialista-szabad demokrata frakció döntött, ő csak aláírt, a kedvezményes eladásokhoz pedig semmi köze.

A vádban ezzel kapcsolatban az szerepel, hogy Gál fiatal barátnője előbb hatvan, majd száz négyzetméteres önkormányzati bérlakást kapott. Hunvald ezzel összefüggésben többször hangsúlyozta, nem volt feladata a kiutalások ellenőrzése, ő csak aláírt, az egyes önkormányzati döntések törvényességét egyébként is a jegyző kontrollálta, az önkormányzati határozatokat pedig a közigazgatási hivatal, és a vádbeli esetekben nem emeltek kifogást.

A több száz millió forintos önkormányzati ingatlaneladások kapcsán Hunvald azt emelte ki, hogy a lakott, esetenként rendkívüli rossz műszaki állapotú, bontásra ítélt, vagy éppen műemlékvédelem alatt álló házakra éveken át nem találtak magyarországi befektetőket. A bérlők számára azonban a bizonytalan helyzet egyre nehezebben volt elviselhető, így nem csoda, hogy amikor sikerült egy-egy ilyen épületet értékesíteni, a képviselő-testület többnyire egyhangúlag szavazta azt meg, azaz az ellenzéki képviselők is támogatták.

Néhány órával korábban, a VII. kerületi ingatlan-panamák ügyének másodrendű vádlottja azzal állt elő, hogy nemrég a nyomozati iratokat tanulmányozva azt észlelte, hogy egyes dokumentumokra odahamisították az aláírását. A sok száz milliós csalással, hűtlen kezeléssel, hivatali visszaéléssel, vesztegetéssel vádolt Hunvald a tárgyaláson átadta a bírói tanácsnak a szerinte hamis aláírásait tartalmazó iratokat, amelyek Nagy Györgyhöz köthetők, aki a vádbeli ingatlanügyletekben a vevői oldalt képviselte.

A megvádolt szocialista polgármester szerint sok érdekes körülményre fény derülhetne, ha megismerhetnék annak a Nagy Györgynek a gyanúsítotti vallomását. Csakhogy a büntetőeljárásban idővel gyanúsítottból tanú lett, sajtóhírek szerint pedig vallomásai terhelőek a vádlottak egy részére nézve, és a vádat támasztják alá. Hunvald György kifogásolta azt is, hogy álláspontja szerint a Nagynál lefoglalt iratoknak csak töredéke vált az eljárás anyagává, pedig azokból a dokumentumokból sok fontos momentumra fény derülhetne.

A büntetőper jövő héten várhatóan a harmadrendű vádlott, Kardos Péter, a VII. kerületi önkormányzat pénzügyi bizottsága egykori szabad demokrata elnökének vallomásával folytatódik.