Megtették az első lépést a mosonmagyaróvári inkubátorházért

Megtették az első lépést a mosonmagyaróvári inkubátorházért

Orvos nyújtja a kezét

Árvay István alpolgármester az  ünnepségen arról beszélt, hogy olyan időszakban fordított majdem egymilliárd forintot az új ipari park kialakítására az önkormányzat, amikor a válság miatt sem a gyors megtérülés, sem a piaci fogatatás nem volt biztos. Mára viszont látszik, hogy a cégek felismerték a létesítményben rejlő lehetőséget, így például a kisebb, kis és középvállalkozások számára kialakított telkekből hiány kezd mutatkozni.

Az első kőletétel darabja

Bella Sándor, a városi önkormányzat tulajdonában lévő és az ipari parkot is kezelő Movinnov Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a nyolcszázötven négyzetméteres hasznos területű házban körülbelül tíz induló vállalkozást tudnak majd elhelyezni. Ezeket irodák és csarnokrészek mellett felszerelt tárgyaló is várja, várhatóan még az idén beköltözhetnek az inkubátorház első bérlői.