Kis szurikátákkal bővült Szeged

Kis szurikátákkal bővült Szeged

Három kölyök szurikáta

A Dél-Afrikában, a Kalahári sivatagban őshonos cibetmacskaféle ragadozók egyedei már korábban is a látogatók kedvencei közé tartoztak a Tisza-parti városban, de eddig nem sikerült szaporítani őket, annak ellenére sem, hogy tágas ház és kifutó épült számukra. Több csapat is élt Szegeden, de az állatok baráti érzelmeknél komolyabb érdeklődést nem mutattak egymás iránt.

A kis szurikáták

Három kölyök szurikáta

Tavaly tavasszal azonban három Hollandiából érkezett nőstény és egy Budapesten született fiatal hím került Szegedre. Szűk egy esztendő után meg is születtek az első kicsinyek. A szurikáták utódjai, tizenegy hetes vemhesség után október és március között vakon és szőrtelenül jönnek a világra. A kicsinyek háromhetesen bújnak elő az üregből, és nevelésükben mindkét szülő részt vesz. A három szegedi kölyköt a csapat óvja őket minden vélt és valós fenyegetéstől, amely csak egy szurikátát érhet, a fiatalok azonban egyre gyakrabban előmerészkednek a földalatti járatokból.

Veprik Róbert

Veprik Róbert, a Vadaspark igazgatója

A szurikáták a Kalahári sivatag bozótos, sziklás területein csapatokban élnek. A hétszáz gramm körüli testtömegű ragadozók rovarokkal, lárvákkal, skorpiókkal táplálkoznak, de néha elfogyasztják a kisebb gerinceseket, tojásokat és növényi gumókat is. A nappal aktív állatok földalatti üregrendszert ásnak, amelynek több bejárata is van. Ide menekülnek a ragadozók vagy az éjszakai hideg elől, és a nőstény is itt szüli meg kicsinyeit.

Ha a szurikáták egy idegen csapattal vagy ragadozóval kerülnek szembe, azonnal elkezdenek ásni, így nagy porfelhőt kavarnak. Az is gyakorta előfordul, hogy szorosan egymáshoz bújnak, felborzolják szőrüket, megnyújtják testüket, hogy minél nagyobbnak látszódjanak, előadásuk csúcspontján pedig az egész csapat a levegőbe ugrik, közben pedig morog. A hangadás egyébként is fontos a szurikáták kapcsolatában, az egyedek legalább tízféle jelzést használnak a kolónián belül, és a felnőttek is sokat beszélnek a kicsinyekhez.