Mintakertet építenek a kismarosiak

Mintakertet építenek a kismarosiak

mintakertA Dunakanyar régi gyümölcsfajtáit akarják összegyűjteni, megőrizni és bemutatni a jövő nemzedékeinek egy mintakertben a kismarosiak. 

A Börzsöny lábánál található, mintegy 2500 négyzetméteres magánterületet Tasnádi Tamás építész ajánlotta fel a közösségnek. Az egykori iskolakertek mintájára olyan helyet szeretnének létrehozni, ahol a gyerekek is megismerkedhetnek a gyümölcstermesztéssel és a feldolgozással.

önkéntes

“A kertkialakítás első pillanatától szeretnénk bevonni a környékbeli önkénteseket és iskolásokat, akik a fizikai tevékenységek mellett a gyümölcskertészethez kapcsolódó emlékeket is gyűjtik majd” – mondta Pataki Zsolt szervező, a Magosfa Alapítvány munkatársa. A kertben a gyümölcsfák mellett gyógynövények, évelők is lesznek, egy kisebb épületben pedig bemutatókat és környezeti nevelési órákat terveznek tartani.

Az egykor hatalmas gyümölcsösök nagy részét mára birtokba vették az üdülő- és lakóterületek, illetve az erdő.

“Becslések szerint háromszáz-négyszáz fajta élt a vidéken, túlnyomó többségük alma, körte és csonthéjasok, de igazi különlegességek is vannak, például az ökörszem szőlő. A nagymarosi Jung família generációkon át szállított Európába gyümölcsöt, a kistermelők pedig az úgynevezett kofahajókon vitték a fővárosba és Vácra a szőlő mellett a sárgabarackot, meggyet, almát. A Tasnádi Tamás koordinálta kutatásnak eddig mintegy száz fajtát sikerült találnia.”

Az Ökotárs Alapítvány és a Mol támogatta Ófalu-program jelenleg a földmunkáknál tart, amihez szívesen fogad segítőket a projekt két gazdája, Tasnádi Tamás és a Magosfa Alapítvány.

Kapcsolódó cikkek