Megnyitották az idei balatoni vitorlásszezont

Megnyitották az idei balatoni vitorlásszezont

Vitorlások

Megkoszorúzták a tó vizét, lövés dördült, és ezzel megkezdődött a 2011. évi vitorlásidény a Balatonon, egyben az év első, szezonindító versenye is, amelyre száznyolcvanhét hajóegység nevezett. Az idei esztendő az olimpia előtti utolsó év, amikor eldől, hogy részt vesz-e magyar hajóegység a londoni versenyeken – mondta köszöntőjében Straub Elek, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. Hangsúlyozta, hogy négyezer igazolt vitorlásversenyző van a Balatonon, de e szép sportnak hódolók száma a tízezret is elérheti. Ma már gazdasági tényezővé is vált a vitorlázás.

Straub Elek

Straub Elek

Bóka István, Balatonfüred polgármestere, országgyűlési képviselő megnyitó beszédében a várost a vitorlázás bölcsőjének és fellegvárának nevezte. Emlékeztetett arra, hogy Széchenyi István 1846-ban erről a füredi sétányról indította útjára az első balatoni hajót, a Kisfaludy gőzöst, s innét startolt el 1867-ben az első vitorlás is, amikor megalakult a Balatonfüredi Yacht Egylet. A mai utód, a Yacht Club, az eredményeit tekintve lassan két évtizede listavezető a balatoni vitorlásklubok körében. Bóka István szerint valószínűleg lesznek a londoni olimpián füredi vitorlázók. 

Balatonfüred

Balatonfüred

Az elmúlt években volt olyan szezon is, amikor öt nagy nemzetközi vitorlásversenyt rendeztek Füreden. A város érdekelt a vitorlássport fejlesztésében, az utánpótlás nevelésében, s jogos igénynek tartja az önkormányzat, hogy a jelenleg állami tulajdonban lévő helybeli vitorláskikötőket megkaphassa tulajdonba – mondta a vitorlabontó ünnepségen Bóka István, aki ezt követően megnyitottnak nyilvánította a 2011. évi balatoni vitorlásszezont.