A tervek szerint százezer munkanélküli roma kap munkát

A tervek szerint százezer munkanélküli roma kap munkát

Cigányok, Munkát akarok! táblát tartva

A dokumentum további részleteit ismertetve a kormányfő kifejtette, hogy átfogó oktatási változásokat hajtanak végre, amelynek végén húszezer roma fiatal ötven szakmunkásképző iskola keretében piacképes szakmát fog szerezni. Célul tűzik ki emellett, hogy legalább tízezer roma fiatal érettségit adót képzésben vehessen részt, és legalább ötezer tehetséges roma fiatalnak adódjon lehetőség, hogy felsőfokú oktatásban vegyen részt, és be tudja fejezni ott a tanulmányait. A tervek szerint a szak és a felnőttképzés területén körülbelül ötvenezer, ma legfeljebb szakiskolai végzettségű roma felnőtt piacképes szakképzését szervezik meg.

Emellett nyolcvanezer, alapfokú képességgel rendelkező roma felnőttet további képességfejlesztési programba vonnak be, ami olyan egyszerű dolgokat jelent, mint írás, olvasás, számolás, informatika. Az is fontos feladat, hogy százötvenezer roma embernek szervezett lakossági egészségügyi szűrővizsgálatot biztosítsanak. Orbán Viktor szerint a romákkal való együttműködés nélkül nem tudják végrehajtani azt a gazdasági fordulatot, amely a munkára alapozza Magyarország jövőjét. A tisztességes élethez száznyolcvan fokos fordulatra van szükség a magyar gazdaságban, és ezt a magyarországi romákkal közösen kell véghez vinni.

Orbán Viktor

Orbán Viktor

Ennek a fordulatnak a lényege az, hogy aki tud és akar, az dolgozzon. A munkára épülő gazdasági rendszert fel kell építeni Magyarországon. Az emberi jogokról, diszkriminációról szóló vitákat izgalmasnak tartja, foglalkozni is kell ezekkel a kérdésekkel, de nem ezek jelentik a probléma kulcsát, hanem a tisztességes élet lehetősége. A roma közösség vezetésében beállt változás nélkül nem jutottak volna ide, mert, “akárkivel én sem írok alá megállapodást, és nem azért, mert különbséget akarnék tenni ember és ember között, hanem azért, mert olyan emberekkel, akiknek a szavában nem lehet megbízni, olyan emberekkel, akik nem tudnak garanciát adni, hogy betartják azt, amiben megállapodunk, olyan emberekkel, akik a cigányságnak, a roma közösségeknek nyújtott pénzt elviszik, ahelyett, hogy a közösség érdekére fordítanák, olyanokkal nem érdemes aláírni semmifajta szerződést”. – mondta Orbán Viktor.

A jelenlegi Országos Roma Önkormányzat vállát óriási felelősség nyomja, mert nem tudni, mikor lesz még egyszer ilyen stabil, kiszámítható belső struktúrájú és nagy többségű roma önkormányzat Magyarországon, és ha ezt a lehetőséget nem használják ki, “akkor nem fogunk tisztán állni az Úr színe előtt, amikor el kell számolnunk azzal, hogy hogyan sáfárkodtunk a megkapott lehetőséggel. Kis célokat azok tűzzenek ki, akiknek kis többségük van, nagy célokat ugyanis azoknak kell kitűzniük, akiknek nagy többségük van.” – jegyezte meg a kormányfő.

Farkas Flórián

Farkas Flórián

Sok probléma van a roma és a magyar együttélésben, és nem helyes úgy tekinteni ezekre, mint nem létező gondokra, mert akkor a szélsőségesek veszik napirendre a témát. A kormányfő szólt arról is, óriási lehetőségnek tartja, hogy Magyarországon a romáknak nem kell harcolniuk az autonómiáért, ugyanis annak jogi, anyagi keretei biztosítattak, ráadásul a 2012. január 1-jén hatályba lépő új alaptörvény ezt az önkormányzatot meg is erősíti. Az Európai Unió a napokban fogadta el az európai roma-keretstratégiát, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott, e stratégia megszületéséhez, amelyre már csak a pecsétet kell rányomni a június 23-24-i miniszterelnöki csúcstalálkozón, az kellett, hogy Magyarország lássa el az EU elnöki feladatait ebben a félévben.

Orbán Viktor semmi okát nem látja annak, hogy Európa ahelyett, hogy megpróbálná a meglévő belső tartalékait mozgósítani, inkább bevándorlókkal akarja megoldani a munkaerőhiányt. Az ORÖ-vel kötött megállapodással összefüggésben rámutatott, a kormány a megalakulása óta negyvenegy konzultációt folytat, illetve folytatott, ebből tizenhetet lezártak, huszonnégy pedig még folyamatban van. A miniszterelnök végül arról beszélt, csalódásként éli meg, és rosszul esik neki, hogy számos tekintetben a kommunista egypártrendszer a romák integrációja, felemelése ügyében jobb teljesítményt nyújtott, mint az elmúlt húsz zavaros esztendő.

Cigány gyerekek

Orbán Viktor hangsúlyozta azonban, hogy ez egyben motiváció is számára, és úgy fogalmazott, “pótvizsgára kell küldenünk magunkat”, és újra neki kell rugaszkodni. A rendezvényen mondott beszédében Farkas Flórián ORÖ-elnök úgy fogalmazott, ismét utat mutatnak Európának, úgy, ahogyan először tíz évvel ezelőtt tették, amikor Orbán Viktorral úgy döntöttek, megoldják a magyarországi cigányság politikai képviseletét a Fidesz és a Lungo Drom megállapodásán keresztül. A pénteken aláírt dokumentum szerinte egy szakmai megállapodás, amely a magyarországi cigányság és a többségi társadalom “békés egymás mellett élését” is erősíteni kívánja; amely “belépési kulcs a XXI. századba a magyarországi cigányság életében”.

Farkas Flórián elmondta, hogy a pénteki nappal úgy tekinti, hogy a botránypolitika kapui bezárultak. “A magyarországi cigányság dolgozni akar, élni akar békességben, szeretetben a magyar néppel” – mondta. A rendezvény végén Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat volt elnöke a Dohány utcai székház előtt újságíróknak nehezményezte, hogy frakciójuk nem kapott meghívást az eseményre, holott a megállapodás az egész cigányságról szól.