Túl van a műtéten a buszbalesetet szenvedett magyar kislány

Túl van a műtéten a buszbalesetet szenvedett magyar kislány

kórházbanMár csak három magyar tanuló van kórházban a szombati, délnyugat-lengyelországi buszbaleset sérültjei közül és csak az egyikük, egy kislány van súlyosabb állapotban. Őt meg kellett műteni. A többi gyerekért már megérkezett Magyarországról az autóbusz, amely még vasárnap hazaszállítja őket.

Varga Szabolcs varsói konzul az Opole vajdaságbeli Wolczynban adott az MTI-nek interjút. Azt mondta, szombaton még öt sérült volt kórházban, de időközben kettőt kiengedtek. A még kórházban ápolt három sérült gyerek közül kettőnek teljesen kielégítő az állapota, egy kislányon viszont szombaton nyolc órás komplikált műtétet hajtottak végre, sok vért kellett neki adni, de remélhetőleg ő is hamarosan felépül. A többieket még vasárnap hazaszállítják.

Már megérkeztek a kórházban ápolt gyerekek szülei és családtagjai, továbbá a kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatónője, illetve a város polgármestere Wolczynba, ahol a magyar iskolások egy nemzetközi táborban vettek részt az európai uniós Comenius program keretében. Addig szándékoznak a helyszínen maradni, amíg a kórházban lévő gyerekek is hazaszállíthatók lesznek. A hozzátartozók vasárnap meglátogatják az egyik wroclawi kórházban fekvő, sérült gyereket.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium autóbuszt indít a Lengyelországban maradó gyerekekért. A kerekegyházi általános iskola tanulóit szállító autóbusz szombat délelőtt az opolei vajdaságban, Namyslów város közelében szenvedett balesetet. A magyar mikrobuszban tíz hetedik osztályos gyerek utazott öt felnőtt kísérővel. A rendőrségi vizsgálat folyamatban van. A magyar busz valószínűleg defektet kapott, és oldalával egy szembejövő kamionnak ütközött. A balesetben tizenketten sérültek meg, három gyerek súlyosabban.