Közterületi munkalehetőségek debreceni diplomásoknak

Közterületi munkalehetőségek debreceni diplomásoknak

Utcaseprők

Pethe Tamás, a Debreceni Humán Szolgáltató Nonprofit Kft. vezetője elmondta, hogy idén januártól az önkormányzati bérpótló juttatásban résztvevő állástalanoknak, iskolai végzettségtől függetlenül kötelező elvállalniuk a regionális munkaügyi központ által felajánlott munkát. Az igazgató szavai szerint a rendszer most jutott el odáig, hogy a városi közmunkát szervező cég is több felsőfokú végzettségűvel találkozik, eddig csak elvétve akadt ilyen esetük.

Diplomáját tartó fiú

Pethe Tamás ismertetése szerint májusban állásközvetítői nyomtatványt küldtek ki, júniustól pedig százhetven embert kívánnak felvenni közterületi segédmunkásnak. A kiküldött négyszáz értesítés mintegy tíz százalékát diplomásoknak kézbesítették, de azt még nem tudni pontosan, hogy közülük mennyien állnak munkába júniustól – tette hozzá. Az igazgató a tapasztalataikról elmondta, volt olyan fiatal diplomás, aki öngyilkossággal fenyegetőzött arra az esetre, ha utcaseprőként kell majd dolgoznia. Jellemzően a diplomások fele igyekszik valamilyen orvosi alkalmatlansági indokkal, vagy egyéb módon elkerülni az általa megalázónak tartott feladatot.

A regionális munkaügyi hivatal azt a tájékoztatást adta, hogy 2011 áprilisában Hajdú-Biharban tovább csökkent az álláskeresők száma. A márciusi négy százalékos mérséklődés után áprilisban újabb 5,3 százalékkal fogyott a megyében nyilvántartott álláskeresők száma. Áprilisban 49.300 álláskereső volt a megyében, tíz százalékuk volt pályakezdő, közöttük négyszázöt diplomás.