Nő a mozgáskorlátozottak gépjármű támogatása

Nő a mozgáskorlátozottak gépjármű támogatása

Mozgáskorlátozott igazolvány

Új személyautó vásárlása esetén a támogatási összeget legfeljebb kilencszázezer forintban javasolja meghatározni a tárca. Használt gépjármű vásárlása esetén a támogatás összege a vételár hatvan százaléka, de legfeljebb hatszázezer forint lenne, a gépjármű-átalakítási támogatás összege a jelenlegi háromszorosára, azaz kilencvenezer forintra emelkedne. A kormányzati portálon közzétett anyag szerint a súlyosan mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeit szabályozó kormányrendelet mára korszerűtlenné vált, végrehajtása problematikus, a támogatási rendszer működése diszfunkcionális.

Mozgáskorlátozott parkoló tábla

Az előterjesztés egyfelől a szerzési és átalakítási támogatás összegének jelentős emelésére, másfelől a közlekedési támogatás 2013. január 1-jével történő megszüntetésére tesz javaslatot, ezzel egyidejűleg pedig a források átcsoportosítására, a szerzési és átalakítási támogatás működésének finanszírozására. A minisztérium a 2013. január 1-jével megszűnő ellátást fokozatosan vezetné ki, 2012-ben azt már kifutó jelleggel folyósítanák azoknak, akik rendelkeznek érvényes háziorvosi szakvéleménnyel. A tárca szerint az ellátás megszüntetése következtében az állapotuk alapján súlyosan fogyatékos embereket valós anyagi hátrány nem éri.

Azok a mozgáskorlátozottak, akik állapotuk súlyossága miatt fogyatékossági támogatásra szereznek jogosultságot, magasabb összegű ellátásban részesülhetnek. Szemben ugyanis az évi hét-huszonnyolcezer forintos támogatással (ez havi szinten 583 és 2.333 forint közötti összeg), a fogyatékossági támogatás havi összege jelenleg 18.500, illetve 22.800 forint. A két ellátás együttes folyósítását a jelenlegi rendszer is kizárja. A gépjárműszerzési támogatás kapcsán rámutatnak arra: a jelenlegi szabályozás értelmében arra csak azok jogosultak, akiknek a háztartásában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 2,5-szeresét, annak ellenére, hogy a közlekedésképtelen állapot az érintettek esetében jövedelmi helyzetüktől függetlenül fennáll.

Mozgáskorlátozott férfi beszáll az autóba

A támogatás háromszázezer forintos összege 1997 óta nem változott, jóllehet a gépjárművek vételára jelentős mértékben emelkedett. Úgy értékelik, nem indokolt fenntartani a vásárolt gépjármű maximális vételárának hárommillió forintban való limitálását, valamint a gépjármű maximális lökettérfogatának meghatározását sem. A tervezet szerint szerzési támogatásra való jogosultság elsősorban annak a mozgásszervi fogyatékossággal élő embernek volna megállapítható, aki a személygépkocsi vezetésére maga is képes.

Kiegészítő jelleggel pedig annak is, aki az állapota miatt gépjármű vezetésére alkalmatlan, és szállítását a vele közös háztarásban élő közeli hozzátartozója vállalja. A gépjárművet önállóan vezetni nem tudó emberek körének támogatási lehetősége e csoporton belül elsősorban a súlyosan mozgáskorlátozott gyermeket nevelő családok terheinek enyhítését szolgálja. Azok lennének tehát elsősorban jogosultak az ellátásra, akik mozgásszervi fogyatékosságuk miatt tömegközlekedési eszközt önerőből nem tudnak igénybe venni, azonban a gépjármű használata keresőtevékenységük, rehabilitációjuk, tanulmányaik folytatásához nélkülözhetetlen – összegez a dokumentum. 

Az új és a használt gépjárművek vásárlása esetén, azok magas vételára miatt indokolt olyan közreműködő szervezet bevonása, amely a finanszírozást is ellátja, így olyan támogatottak is hozzájuthatnak gépjárműhöz, akik egyébként nem lennének képesek egy összegben kiegyenlíteni a vételárat. Ebből következően a támogatást az érintett kizárólag a minisztérium közbeszerzési eljárása keretében kiválasztott, a finanszírozást, a támogatás összegének jogszerű felhasználását, a gépjárműhasználat jogszerűségének biztosítását is ellátó közreműködő szervezeten keresztül veheti igénybe.

Mozgáskorlázott parkoló helyek

A korábbi évek gyakorlatával megegyezően az új támogatási rendszerben is megmarad a lehetőség a támogatás felhasználásával segédmotoros kerékpárnak minősülő három- vagy négykerekű jármű, illetőleg járműnek nem minősülő gépi meghajtású kerekesszék vásárlására. A támogatás maximális összege ez esetben szintén hatszázezer forint lenne, függetlenül attól, hogy annak felhasználásával használt vagy új járművet vásárolnak. 

A közlekedési kedvezmény iránti kérelmet a lakóhely szerint illetékes szociális és gyámhivatalnál minden év március 31-éig lehet majd benyújtani. A keretszámról a miniszter minden év június 1-jéig tájékoztatja a hivatalokat, amelyek minden év június 30-áig döntenek a tárgyévi jogosultságokról.