A taxisok különös esete a fővárossal

A taxisok különös esete a fővárossal

Taxisok

Az előterjesztő visszavonta azon javaslatát, hogy a harmincezer forintra emelt taxidroszt-használati díjat már év közben bevezessék, így az emelt díjat a rendelet hatályba lépésétől, 2012. január 1-jétől kell megfizetni. A vitában a szocialista Szaniszló Sándor a taxis szervezetekkel folytatott tárgyalások állásáról érdeklődött. Tarlós István főpolgármester azt válaszolta, hogy az egyeztetések még nem zárultak le.

taxi állomás

Kifejtette, hogy nyilvánvaló a tarifarendszert meg kell változtatni, és a szolgáltatás minőségével kapcsolatban is eltérőek a tapasztalatok. Az egységes arculat szempontjából a megfogalmazása szerint tehetetlenségi ponton vannak, és nem tudnak erről elmozdulni. A vitát követő szavazáson az MSZP és a Jobbik képviselői tartózkodtak. A javaslatban György István azt írta: a taxiállomások üzemeltetése a Budapesti Közlekedési Központhoz kerül át, az átadás-átvétel során vetődött fel a jelenlegi szabályok felülvizsgálata.

Mivel több ponton kellett volna módosítani a rendelkezést, s ez áttekinthetetlenné tette volna a szabályozást, egy teljesen újat készítettek el. Ennek során figyelembe vették az adminisztrációs terhek csökkentését, így a taxitársaságok számára a hozzájárulás könnyebben adható ki. A jelenleg érvényes szabályozás nem rögzíti az állomások használatáért fizetendő díj mértékét, csak annak számítási módját, így az új rendelet tervezetében erre is javaslatot tettek.

taxik ferihegyen

Tekintettel arra, hogy a díj öt éve nem változott és a jelenlegi működésre fedezetet már nem nyújt, György István azt kezdeményezte, hogy évi harmincezer forint legyen a taxiállomás-használati díj. Az eredeti javaslat szerint július 1-jével emelték volna a fizetendő tarifát, de ezt az előterjesztő visszavonta, így a tarifa szabályozása a rendelettel egy időben, 2012. január 1-jén lép hatályba.

Kapcsolódó cikkek