Az MSZP szerint nem csak Orbán Viktor sikere a kínai együttműködés

Az MSZP szerint nem csak Orbán Viktor sikere a kínai együttműködés

Józsa IstvánJózsa István

Magyarország és Kína kapcsolatának rövid távú története tíz évre nyúlik vissza, de Fekete Jánosnak, a Magyar Nemzeti Bank tavaly elhunyt, egykori alelnökének is múlhatatlan érdemei vannak a két ország gazdasági kapcsolatainak elindításában - mondta hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Józsa István. 

Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának szocialista alelnöke a kínai miniszterelnök hétvégi látogatásán elért eredményeket üdvözölve úgy fogalmazott, örülnek annak, hogy Orbán Viktor “nem ugrott el” a gazdasági együttműködés lehetősége elől. Hozzátette, korábban félőnek tartották, hogy Magyarország és Kína kapcsolata nem lesz ennyire pozitív, mert az elmúlt több mint egy évben keveset lehetett tudni a két ország közötti tárgyalásokról.

Emlékeztetett arra, hogy 2003 májusában Medgyessy Péter kormányfő meghirdette Magyarország új, keleti orientációjú gazdaságpolitikáját, aminek részeként a miniszterelnök meglátogatta a kínai kormányfőt, azt követően pedig számos magyar-kínai találkozót és kulturális eseményt tartottak.

A Borsodchemmel kapcsolatos most aláírt megállapodás előszerződését még a Bajnai-kormány idején írták alá – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy a Szombathely mellé tervezett, négyszáz millió eurós gyártó- és logisztikai, illetve cargo-központ előkészületeiről szóló kormányhatározat 2009. decemberében született meg. A képviselő kérdésre válaszolva elmondta, nem fogja megszavazni az LMP Tibetről szóló határozati javaslatát, amellyel már akkor sem értett egyet, amikor azt 2008-ban a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF benyújtotta. Azt felelte, hogy járt Kínában és azon belül Tibetben is, ahol megtapasztalta, mit jelent az, hogy az emberek napról-napra jobban élnek. Szavai szerint Tibet gazdasági fejlődése “messze nem tartana itt”, ahol most a kínai támogatással tart. Elismerte, hogy a „jobb minőségnek” nemcsak anyagi, hanem kulturális és emberi jogi vonatkozásai is vannak, de – mint mondta – Kína lakossága meghaladja az egymilliárd főt és “egy ekkora országnak vannak sajátos szokásai és úgy gondolom, hogy a függetlenség, a szuverenitás jegyében nekünk ezeket el kell fogadni”. Azt javasolta, az egymilliárd ember közül ne azt a néhány esetet emeljék ki, “ami esetleg problémát okoz”.