Visszatért a pengős fizetőeszköz

Visszatért a pengős fizetőeszköz

Pengő

A Mátészalka mellett fekvő, kétezerötszáz lelkes szabolcsi község kulturális és gasztronómiai rendezvényén egy napon keresztül lehet fizetni a gyümölcsvalutával, minden pengő száz forintot ér, az érdeklődők az átváltott fizetőeszközzel a felállított sátrakban vásárolhatják meg a meggyből készített ételeket és italokat. A fesztivál délelőtt tíz órakor helyi iskolások és mazsorettek fellépésével nyílik meg, majd az ízek utcája és a vásározók standjai várják a közönséget.

Egy tál meggy

Ezután kezdődik a Meggy és ami belőle készíthető elnevezésű főző- és süteményverseny, amelyen a település védjegyének tekinthető gyümölcsből készítenek ételeket a részt vevő csapatok, a lekvár mellett biztosan az asztalokra kerülnek majd a különböző ízesítésű sütemények, pálinkák, meggyborok és befőttek, amelyek természetesen kóstolhatóak és vásárolhatók lesznek a már említett pénznem segítségével.

Meggybefőtt

A hivatalos megnyitó délben lesz, amelyet ebéd, majd a díszpolgári címek átadása és az Éden együttes koncertje követ. A verseny ideje alatt fellép a helyi néptánc együttes, több tánccsoport, valamint a Pátria és a Capuccino zenekar, később pedig a Kárpátaljai Állami Népi Együttes szórakoztatja a látogatókat. Az esti főprogram Soltész Rezső és L. L. Junior koncertje lesz.