„Elszigetelődéshez vezet, ha a kormány figyelmen kívül hagyja a nemzetközi bírálatokat”

„Elszigetelődéshez vezet, ha a kormány figyelmen kívül hagyja a nemzetközi bírálatokat”

harangozó gábor

Harangozó Gábor országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az európai értékek tiszteletben tartása Magyarország önként vállalt kötelezettsége, így azok számon kérése nem tekinthető a belügyekbe avatkozásnak, a nemzetközi bírálatokat – szóljanak akár a médiatörvényről, az új alaptörvényről vagy a bíróságok függetlenségéről – figyelembe kell venni.

Az Európa Tanács jelentéstevőinek magyarországi látogatásával kapcsolatban a szocialista politikus azt mondta, bár a raportőrök jelentésének nincs jogi következménye, ha a kormány nem hallgat a kritikára – mint ahogyan nem hallgatott az Európai Parlamentnek az új alaptörvényt bíráló, kedden Strasbourgban megszavazott állásfoglalására – az az ország elszigetelődéséhez vezet, előbb politikai, majd gazdasági értelemben is.

navracsics tibor

Navracsics Tibor

Harangozó Gábor hozzátette, hogy ezért is veszélyes, hogy Orbán Viktor a “homokozóban játszó gyermek sértettségével” vívja szabadságharcát Európával szemben, magatartása, “a kokik és sallerek emlegetése ugyanis nem megvédi, hanem elszigeteli az országot.” Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Magyarországon tájékozódó jelentéstevői ezen a héten találkoztak, illetve találkoznak Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, a parlamenti frakciók képviselőivel, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, valamint a média, civil szervezetek és a diplomáciai közösség képviselőivel is.

A PACE sajtószolgálata úgy tájékoztatott, a két jelentéstevőt – a svéd Kerstin Lundgrent és cseh Jana Fischerovát – azért jelölték ki, hogy véleményezze a Magyarországgal kapcsolatos monitoring eljárás megkezdésére vonatkozó indítványt. A monitoring eljárás megindítását januárban kezdeményezték; a PACE 24 tagja révén aláírt indítvány szerint közelmúltbeli magyarországi fejlemények komoly aggodalmakra adnak okot az emberi jogok, a jogállamiság és a demokratikus intézmények működése tekintetében.

Paczolay Péter

Paczolay Péter

A raportőrök értékelésüket a parlamenti közgyűlés elnökét, alelnökeit, frakcióvezetőit és bizottsági elnökeit tömörítő irodának küldik meg. Az MSZP a jelentéstevőkkel folytatott szerdai megbeszélés után azt mondta, hogy a monitoring eljárás megindításáról ősszel lesz döntés.

Kapcsolódó cikkek