Ettől felfrissül a főváros

Ettől felfrissül a főváros

szökőkútban ugráló emberek

Az FKF kétszer tizenkét órában, éjjel-nappal mossa és hűti Budapest utcáit; a nappali órákban a lakótelepek, illetve a sűrűn lakott városrészek mellékutcáit, éjjel a fő- és tömegközlekedési úthálózatot locsolják. A BKV kérésére naponta 12 és 17 óra között bizonyos vonalakon a villamossíneket is hűtik – írta Szűcs Somlyó Mária a  közleményben.

Ivó kislány

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. meghosszabbította strandjai hétvégi nyitva tartását, így a Csillaghegyi, a Csepel, a Dagály, a Római, a Palatinus, a Paskál és a pünkösdfürdői strand reggel 8-tól este 21 óráig fogadja a látogatókat. A Fővárosi Vízművek 9 óra óta vizet oszt a Deák téren, kora délutántól a frekventáltabb csomópontokban (Széll Kálmán tér, Blaha Lujza tér, Örs vezér tere, Állatkert bejárata) fél literes zacskózott vizet adnak hűtőkocsikból a járókelőknek egy-egy órán keresztül.

A Főkert Zrt. által locsolásra használt víz ivóvíz minőségű, ezért szükség esetén meg lehet kérni a cég munkatársait, hogy biztosítsanak ivóvizet az arra járóknak. A cég által kezelt zöldterületeken összesen száztíz ivókút van, ebből öt műszaki okok miatt nem működik. A Főpolgármesteri Hivatal a budapest.hu portálon közzé tette azoknak a budapesti épületeknek a listáját, ahová bárki betérhet hűsölni a hőségriasztás ideje alatt.

Kapcsolódó cikkek