illusztráció

Modern medencékkel várják a fürdőzőket

Modern medencékkel várják a fürdőzőket

Termálfürdő

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója az átadáson elmondott köszöntőjében elmondta, hogy a tulajdonos családi vállalkozás a belföldi utazást szeretné erősíteni reklámokkal és egyéb eszközökkel, mert amíg a magyar állampolgárok évente négyszázharmincnyolcmilliárd forintot költenek külföldi nyaralásaikra, addig a hazai üdüléseikre csak kétszázharmincmilliárd forintot fordítanak.

Medence

A vezérigazgató fontosnak nevezte a tiszakécskei beruházást, mert a fogadóépület, a kültéri gyógyvizes medencék, a fedett uszodának, valamint a szaunáknak és a kezelőhelyiségeknek otthont adó épületegyüttes összekötésével egy egész évben használható egységet alakítottak ki. Horváth Gergely hangsúlyozta: Magyarország, itthon a legjobb címmel, szemléletformáló mozgalmat indítottak, amellyel a magyar lakosság figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy nyaralásaiknál részesítsék előnyben a hazai üdülést, mert így tehetnek a legtöbbet környezetükért és az országért.

Szabó Éva, a termálfürdő egyik tulajdonosa, egyben a fejlesztésekért felelős vezetője elmondta, hogy a családi vállalkozás évek óta nyereséggel működteti a fürdőt, s a beruházáshoz szükséges – a támogatás feletti összeget – saját erőből és bankkölcsönből biztosították. A termálfürdő naponta közel háromezer vendéget képes fogadni és kiszolgálni. A beruházás kilenc új munkahelyet teremtett, így összesen ötvenegy ember fog dolgozni a létesítményben.

termálfürdő

A Dél-alföldi Operatív Program keretében megvalósult fejlesztéssel a 4,5 hektáron elterülő termálfürdő központi medencéjének épülete kibővült, az új medencék kialakítása mellett a már meglévők egy része átalakult, valamint új wellness- és gyógyászati szolgáltatások is segítik a vendégek kikapcsolódását és gyógyulását. Az új gyógyászati részlegben a masszázs, az iszappakoló, a szénsavkádas és a tangentoros helyiségeket a fürdő vendégei OEP-beutalóval és egészségpénztári tagként is igénybe vehetik.

A család 1984-ben még csak a vendéglátó egységet üzemeltette, később az egész fürdő az irányításuk alatt működött, majd a megvásárlását követően, 1999. óta a család tulajdonába került a szomszédos kempinggel együtt. A termálfürdő vize több mint ezerháromszáz méter mélyből nyert, ötvenkét Celsius fokos gyógyvíz, amelyet nem csak a reumatikus és ízületi bántalmakban szenvedők élvezhetik. A magas fluorid- és nátrium-hidrogén-karbonát tartalmú termálvíz egyes nőgyógyászati betegségekben is hatásos, sőt ivókúraszerűen alkalmazva gyomorsavtúltengésben is segítséget nyújt.