„Vészhelyzet van!”

„Vészhelyzet van!”

Mesterházy AttilaMesterházy Attila

Az MSZP szerint a kormánynak azonnal újra kell kezdenie a tárgyalásokat a bankokkal, hogy együtt újraírják és újraszámolják a hiteltörlesztések feltételeit. 

Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke és frakcióvezetője az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében emlékeztet rá, a svájci frank árfolyama soha nem látott csúcson jár, ami minden eddiginél nagyobb adósságba taszítja a devizában eladósodott hiteleseket.

Az ellenzéki politikus szerint a kormánynak fel kell ismernie, vészhelyzet van, tisztázni és módosítani kell az árfolyamkockázat áthárításának eddigi gyakorlatát, a banki költségek devizában történő elszámolását, illetve újratárgyalni a hitelek kamatait és a kamatfelár-költségeket. Az állampolgáraiért felelősséget érző kormánynak ebben a helyzetben azonnali intézkedéseket kell bevezetnie ahhoz, hogy ne sokszorozódjon meg a bedőlő hitelek száma, hogy ne kerüljenek utcára a lakásukat finanszírozni képtelenek, hogy reményt adjon azoknak, akik kilátástalannak tartják életüket – fejti ki Mesterházy Attila. Kiemeli, a kormány saját tehetetlenségét bizonyítja azzal, hogy másokat tesz felelőssé a kialakult helyzetért; halogatja a döntést, ezzel továbbsúlyosbítja a helyzetet. Az emberek azt látják, hogy hónapok óta nincs előremozdulás a probléma kezelésében. “A másra mutogatás és a felelősség elhárítása helyett arra szólítjuk fel a kormányt, hogy azonnal cselekedjen” – fogalmaz a szocialista frakcióvezető.