Nagyszabású virágadomány Nyíregyházának

Nagyszabású virágadomány Nyíregyházának

Virágba borult kislányok

Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta, hogy a Tisza-parti település négyezer tő virággal lepte meg a települést. A tiszadobi önkormányzat saját, a helyi foglalkoztatást javító virágkertészetéből ajánlotta fel a virágadományt, amelynek értéke meghaladja a kétmillió forintot.

Összesen négyszáz tő dáliát és háromezer-hatszáz, különböző fajtájú évelő virágot tartalmazott a szállítmány. Az önkormányzati vezető közölte, hogy a tiszadobi virágok többsége a nyíregyházi 56-os emlékmű parkjába, illetve az Északi-temető melletti, körúti parkba kerül kiültetésre, de jut belőle a nagyváros többi parkjának ágyásaiba is.

Nyíregyháza

A tiszadobiak az adománnyal – amelyet Bán György, független polgármester adott át – Nyíregyháza parkjainak szebbé tételéhez szeretnének hozzájárulni, illetve köszönetüket fejezték ki vele azért a segítségért, amelyet a megyeszékhely illetékes hatóságai nyújtanak a Tisza-parti településnek a híres Andrássy-kastély rendbe tételéhez, turisztikai központtá alakításához.

Az Andrássy-kastélyt 2,2 milliárd forintért újítják fel, amelyhez – pályázat alapján – az Európai Unió 1,7 milliárdos támogatást ad. A munkálatok 2012 márciusára fejeződnek be, és jövő tavasztól a kastély már fogadja a látogatókat.