„Elhibázott lépés a budapesti dugódíj bevezetése”

„Elhibázott lépés a budapesti dugódíj bevezetése”

Staudt Gábor

Staudt Gábor, a Jobbik budapesti elnöke a fővárosi  sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem lehet szempont a bevétel termelése, mert az unió a közösségi közlekedés fejlesztését nyolcvan-kilencven százalékban támogatja. Rámutatott arra, hogy a dugódíj tervezésekor öt százalékos forgalomcsökkenéssel számoltak, ekkora mértéket viszont a közösségi közlekedés fejlesztésével is el lehetne érni. 

Dugó a városban

Horribilis nagyságú összeg az a huszonkét-harminchétmilliárd forint, amelyet a dugódíj bevezetésére és a rendszer fenntartására terveznek elkölteni. A bevétel mértéke emellett kétséges, a rendszer soha nem fog nyereséget termelni, a Parking Kft.-nek is plusz közpénzt kell jelenleg adni azért, hogy működőképes maradjon – mondta a politikus. A dugódíj bevezetése álláspontja szerint a szolgáltatások árát is emelné, a belvárosi üzletek forgalmát pedig csökkentené, ezért a kis és középvállalkozók tömegesen mehetnek tönkre. 

Staudt Gábor szerint a parkolási díjak is egyfajta dugódíjként működnek, ezért a józan, megfontolt és célirányos közlekedésfejlesztésre kellene inkább koncentrálni. A dugódíjat Budapest a 4-es metró átadását követően vezetné be, mivel ez feltétele volt a projekt unió általi támogatásának. A jobbikos képviselő azt mondta, felül kell vizsgálni ezt az álláspontot. Szerinte, ha az unió látja, hogy hatékonyan tudják a közlekedést fejleszteni, akkor nem fognak ragaszkodni a dugódíj bevezetéséhez.