Hirosima áldozataira emlékeztek Budapesten

Hirosima áldozataira emlékeztek Budapesten

gyertyákNemcsak a terror, az atomtámadás áldozatai és túlélői előtt kell tisztelettel adózni, hanem azok előtt is, akik a népek szabadságáért álltak ki. Ezt Köteles György, a Magyar Békeszövetség elnöke mondta szombaton a hirosimai atomtámadás 66. évfordulójára szervezett hajókiránduláson Budapesten. 

A szónok a legfőbb motivációnak a hirosimaihoz hasonló tragédiák megelőzésére való törekvést, valamint az összefogást, a szolidaritást és az együttérzést nevezte.

Köteles György

fotó: Duna Tv

Köteles György megemlékezett a július 22-i norvégiai kettős terrortámadásról is, amelyben hetvenheten haltak meg Oslo központjában és Utoya szigetén, a kormányzó Munkáspárt ifjúsági táborában. Úgy fogalmazott, a szélsőséges eszmék fertőznek, és “súlyos jeleket” látni. A Magyar Békeszövetség elnöke döbbenetesnek nevezte a verőcei Magyar Szigeten történteket, utalva a szélsőjobboldal Brit Nemzeti Párt egyik, azóta a pártból kizárt politikusának interneten is közzétett neonáci karlendítésére. Az ünnepség végén a korábbi megemlékezésekhez hasonlóan gyermekek dobták a Dunába az emlékezés koszorúját.

Hirosima

A második világháború végéhez közeledve 1945. augusztus 6-án dobott le atombombát a japán Hirosima városára az Egyesült Államok. A robbanás több mint egy kilométeres körzetében minden a földdel vált egyenlővé. A áldozatok pontos számát csak megbecsülni lehet. A hirosimai emlékművön több, mint hatvanegyezer név szerepel, a sugárfertőzés azonban a mai napig szedi áldozatait.

A második amerikai atombomba három nappal később hullott Nagaszakira. Japán augusztus 15-én kapitulált, amellyel véget ért a második világháború. Augusztus 6-a lett a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapja.

Kapcsolódó cikkek