Rendőrkézen a magyar embercsempészek

Rendőrkézen a magyar embercsempészek

Rendőrkézen a rab

Az akcióosztály előzetes bűnügyi információk alapján ütött rajta a házban és annak pincéjében tartózkodó afgánokon, akiket a nyomozás jelenlegi állása szerint aznap csónakon hoztak át embercsempészek a Tisza ukrán-magyar határszakaszán. A helyszínen elfogtak két magyar állampolgárt is, akiket azzal gyanúsítanak, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében segítették az illegális határátlépést.

Tömlőc

A feltételezett embercsempészek két további társát azonosították, ők még aznap feladták magukat a rendőrségen – tette hozzá a százados. Három, embercsempészéssel gyanúsított férfit őrizetbe vettek, negyedik társuk szabadlábon védekezhet; az afgán állampolgárokat további döntésig idegenrendészeti őrizetbe helyezték.

A rendelkezésre álló információk arra utalnak, hogy az elfogott embercsempészek korábban is elkövettek hasonló bűncselekményeket. Az ügyben, illetve a további lehetséges gyanúsítottak után még nyomoznak.

Kapcsolódó cikkek