Már előzetesben vannak

Már előzetesben vannak

Férfi bilincsben

A rendőrség szerint egyértelmű, hogy az élet ellenes bűncselekmények elkövetése köthető a kihantolási hely közelében élő hajléktalanokhoz, illetve a velük kapcsolatba hozható, hajléktalan életmódot folytató személyekhez. A hatóságok a Csepel északi részén működő bűnbanda feltételezett vezetőjét is letartóztatták, ám azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi milyen állampolgárságú.

A kiásott sírok

A kihallgatáson macedónnak vallotta magát, de ezt eddig nem sikerült hiteles dokumentumokkal alátámasztania. Az NNI igazgatója tényközlő nyilatkozatában elmondta, hogy a négy holttestet még nem sikerült azonosítani,  vizsgálják haláluk körülményeit és időpontját is. Csizner Zoltán nem zárta ki, hogy a most előzetes letartóztatásba került gyanúsítottak ahhoz az észak-csepeli bűnbandához tartoznak, amelynek három tagját tavasszal fogták el, a szintén előzetes letartóztatásban lévő bűnözőket fegyveres rablásokkal gyanúsítják a hatóságok.

A rendőr ezredes azt megerősítette, hogy a gyanúsítottak egy részét a megkötözve földbe ásott, onnan saját erejéből kiszabadult erdélyi férfi által adott személyleírások alapján sikerült beazonosítani és elfogni. A rendőrség internetes oldalán a sajtótájékoztató után megjelent közlemény szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda 2011 tavaszától rendelkezik olyan információkkal, amelyek alapján feltételezhető, hogy a XXI. kerületben egy meghatározóan hajléktalanokból álló bűnözői kör sorozat jelleggel követ el erőszakos bűncselekményeket elsősorban hajléktalan, vagy hajléktalan életmódot folytató személyek sérelmére.

Rendőr autó

A police.hu közlése szerint a nyomozás jelenlegi adatai alapján megállapítható, hogy az élet ellenes bűncselekmények elkövetése szorosan összefügg a már említett csoportosan elkövetett rablások elkövetői körével, azzal a hajléktalan közösséggel, amelynek összetákolt viskóinak közelében hantolták ki a meggyilkolt áldozatok maradványait. Az eljárás jelenlegi adatai alapján egyértelmű, hogy az élet ellenes bűncselekmények elkövetése köthető a kihantolási hely közelében élő hajléktalanokhoz, illetve a velük kapcsolatba hozható, hajléktalan életmódot folytató személyekhez. Az élet ellenes eljárásban, eljárásjogilag gyanúsítás nem történt.    

A rendőrség szerint az a tény, hogy az emberöléseket sorozatban, feltételezhetően több hónapon át anélkül követték el, hogy azt a hatóságok tudomására hozták volna, meghatározóan annak a szabályozatlan és társadalmi kontroll nélküli életformának a következménye, amit számos hajléktalan folytat. A hatóságok általános tapasztalata, hogy ezek a társadalom perifériáján élő személyek a sérelmükre elkövetett bűncselekményeket, társaik esetleges eltűnését nem hozzák a rendőrség tudomására, ügyeiket saját törvényeik szerint, egymás között rendezik le, ebben a közegben a hagyományos bűnüldözési, bűnmegelőzési tevékenység érdemi folytatása gyakorlatilag lehetetlen.

A bűnügyről elsőként a Magyar Televízió Híradója közölt információkat, még csütörtök este. Másnap arról számolt be a hírműsor, hogy a macedón férfi mutatta meg a helyszínt a rendőröknek, és feltehetően nyomozási alkut ajánlott: azt mondta, mutat egy helyet az erdőben, ahol négy halott van elásva. Az általa megadott helyen találta meg az NNI a holttesteket. Az áldozatok maradványainak boncolása és azonosítása pénteken kezdődött meg az Igazságügyi Orvostani Intézetben.