Az öttagú fiúcsapathoz egy csehországi magántenyésztőtől állatcsere révén jutott hozzá a szegedi állatkert. A közeljövőben szeretnének nőstényeket is találni a fiatal felnőtt egyedek mellé. A tatuk közül a háromöves az, amely képes teljes mértékben összegömbölyödni, ekkor valóban olyanok, mint egy jól páncélozott focilabda. Tökéletesen záródik a páncélzatuk, nem adva támadási felületet a ragadozóiknak.

Az állatok azonban nem csak így védekeznek a külső veszélyek ellen: néhány pillanat alatt képesek magukat elásni, páncéljuk földből kikandikáló csúcsa pedig megtévesztésig hasonlít egy kődarabra. A harmincöt-negyvenöt centiméter hosszú, két-három kilogrammos matakó másik jellegzetessége, hogy termetes, hegyes karmain jár. Kifejezetten mókás látvány nyújt, ahogy szedi a lábait, mintha egy rajzfilm szereplője lenne. Dél-Amerika, Argentína, Bolívia, Brazília és Paraguay száraz trópusi füves szavannáin él, mocsaras területek, száraz erdők mentén.

Elsősorban rovarokkal, azon belül is hangyákkal és termeszekkel táplálkozik. Főként kiváló szaglása vezérli a zsákmány felkutatásában. Bár a tatufajok többsége éjszakai életmódot él, mind közül a matakók a leginkább aktívak nappal, így a gondozók bíznak abban, hogy a Vadasparkban a napfényes időben is sokat fognak mozogni, így a látogatók is megcsodálhatják fura járásukat.

A tatuk a vendégizületesek közé tartoznak, amely egy csupa emlős furcsaságokat tömörítő rendszertani csoport. Olyan állatokat tömörít, mint a Szegeden is látható sörényes hangyász és a kétujjú lajhár. A tatuk között egérnagyságút éppúgy találunk, mint óriást, amely hatvan kilogramm súlyú is lehet.

Sőt, a régmúltban még nagyobb fajok is éltek, mint például a Glyptodon. Az egy tonna súlyú és két méter hosszú tatufajjal valószínűleg az Amerikát meghódító emberek is találkozhattak, sőt, egyes feltételezések szerint éppen ők pusztították ki mintegy tízezer évvel ezelőtt.