Elítélhetik Damu Rolandot

Elítélhetik Damu Rolandot

Damu RolandDamu Roland

Elsőfokú ítélet várható az erőszakos közösüléssel és személyi szabadság megsértésével vádolt sorozatszínész, Damu Roland ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A tárgyalássorozat személyiségi jogokra, illetve erkölcsi okokra hivatkozva a nyilvánosság kizárásával zajlott. A pénteki, ötödik tárgyaláson a bizonyítási eljárás lezárása után sor kerülhet az elsőfokú ítélet kihirdetésére is, amely nyilvános lesz – közölte hírlevelében a Fővárosi Bíróság.

A 36 éves Damu Rolandot 2010. november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később az elsőfokú bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Ügyvédei akkor az MTI-nek azt mondták, ügyfelük panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen, részletes vallomásában “egyértelművé tette”, hogy ártatlan, és poligráfos vizsgálatot kért, hogy bizonyítsa igazát. A védelem tájékoztatása szerint a másodfokú bíróság tíz nappal később szabadlábra helyezte a férfit, mert sem a szökés, elrejtőzés, sem az összebeszélés veszélye nem állt fenn.
A vád szerint Damu Roland 2008 szeptemberétől 2010 októberéig – kisebb-nagyobb megszakításokkal – élettársi közösségben élt a sértettel, és rendszeresen alakult ki köztük tettlegességig fajuló konfliktus. Egy ízben, 2009 nyarán egy szállodai szobában szóváltás után a férfi ököllel arcul ütötte élettársát, emiatt a nő bal szeme bevérzett. A vádirat azt is tartalmazza, hogy egy másik esetben, 2010 őszén a vádlott korábbi viszonyuk helyreállításának reményében találkozott a sértettel, a vita azonban elfajult, és a férfi folyamatosan ütlegelte, rugdosta volt élettársát. A nő megpróbált ellenállni, de a vádlott – folytatva a bántalmazást – közösült vele. A sértett a lakásból nem tudott elmenekülni, mert a férfi az ajtót kulcsra zárta, és a történtek után csak hosszas könyörgésre engedte el volt élettársát a lakásból. A bántalmazás következtében a sértett az arcán, a nyakán, a jobb felkarján, a bal bokáján, a jobb térdhajlatán és a hátán szenvedett el zúzódásos, bevérzéses sérüléseket.

a bíróságon

A 28 éves nőt mentők szállították kórházba, onnan értesítette a rendőrséget, és feljelentette volt barátját. Az ügyészség erőszakos közösülés és személyi szabadság aljas indokból elkövetett megsértése miatt börtönbüntetést indítványozott Damu Rolanddal szemben.