Méz folyik az éterből

Méz folyik az éterből

Rádiót hallgató lány

Bóka Viktor vállalkozó, a Méz Rádió Veszprém tulajdonosának közlése szerint azért választották a méz elnevezést, mert az nosztalgiát ébreszt a veszprémiekben, és emlékeztet az egykori közkedvelt városi rádióra, a Jamre, és szerinte jó szlogeneket lehet a mézzel kapcsolatosan kitalálni. 

Herendi Gábor, a Méz Rádió ügyvezető-főszerkesztője és ötletgazdája elmondta, hogy Veszprém ötven kilométeres körzetében fogható az adás. Hozzátette, hogy Veszprém az egyetlen megyeszékhely, ahol nem működött helyi rádió. Hat éve megszűnt a helyi Jam Rádió, s akkor az utolsó megszólalásában azt mondta, hogy ha egy mód lesz rá, akkor visszatér még rádiósként. Hat év kellett ahhoz, hogy a megfelelő pénzügyi háttér megteremtődjön, és elindulhatott hétfő reggel az adás – mondta Herendi Gábor. 

Veszprém

Veszprém

A rádió Veszprémről szól a veszprémieknek – fogalmazott a főszerkesztő, megemlítve: első hírként azt adták közre, hogy egy gyermek született hétfőn hajnalban Veszprémben, a szülőknek pedig gratulált a város újszülött rádiója. Elmondta, hogy a technika vadonatúj, a teljes berendezést az Egyesült Államokból hozatták.

Némedi Lajos (Fidesz-KDNP), Veszprém alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy hiányzott már a városból egy saját rádió, hiszen a megyeszékhely vezetésének sok segítséget nyújthat a helyi tájékoztatásában, és a lakossággal való folyamatos kapcsolattartásban. Veszprém új rádiója a 103,1 megahertzes frekvencián sugározza adásait.