Börtön vár rájuk?

Börtön vár rájuk?

Verók István plakátonVerók István egy választási plakáton

A terézvárosi ingatlanügyben benyújtott vádiratában mind a tizennégy vádlott esetében börtönbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól Ihász Sándor fővárosi főügyész.

Ezt írja szombati számában a Magyar Nemzet a decemberben kezdődő büntetőper vádiratára hivatkozva. A lap birtokába jutott dokumentum alapján a Magyar Nemzet azt írta, hogy az ügyész valamennyiük esetében a közügyek gyakorlásától is eltiltást kér. A dokumentum alapján az derül ki a Magyar Nemzet szerint, hogy Verók István és tizenhárom társa 2004-ben, amikor megszavazta, akkor is tudta, hogy kárt okoz az egyik Andrássy úti palota eladásával.

Verók István

Terézváros korábbi polgármestere

A vád alapján az elsőrendű vádlott Verók István korábbi szocialista polgármester és tizenkét volt MSZP-SZDSZ-es önkormányzati képviselő, közöttük Fürst György volt alpolgármester, Kékesi Tibor volt országgyűlési képviselő, továbbá két jelenlegi VI. kerületi testületi tag, Hatvani Csaba és Tóth György társtettesek. Bűnsegédként a városrész egykori aljegyzője, V. Tamás László szerepel. Az ügyészség szerint a vádlottak legalább 127,8 millió forint kárt okoztak az Andrássy út 47. szám alatti ingatlan értékesítésével.