Felkeresi a gárdatagokat

Felkeresi a gárdatagokat

Vona GáborVona Gábor, fotó: Soós Lajos/MTIEgységesítené a különböző gárdaszervezeteket és mozgalmakat Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A jogerősen feloszlatott Magyar Gárda alapítója vasárnap délután a XII. kerületi Turul-szobor előtti rendezvényen jelentette be, hogy az egység megteremtése érdekében a következő hónapokban fel fogja keresni valamennyi gárdatagot.

A Jobbik országgyűlési képviselője az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda tagjai, valamint jobbikos politikusok és szimpatizánsok előtt, a Magyar Gárda és a Rongyos Gárda megalakulása alkalmából rendezett megemlékezésen a pártelnök azt is mondta, a Jobbiknak és a gárdáknak “testvéri szövetségben” kell lenniük egymással. Mint fogalmazott, “a Jobbik nincs meg a gárda nélkül, és a gárda sincs meg a Jobbik nélkül”.

A mintegy ötszáz fő részvételével zajlott rendezvényen Vona Gábor jelezte azt is, szívük szerint gárdamellényben vennének részt a megemlékezésen, de azért nem teszik, mert betartják a törvényt. A Turul-szobor felállítása, illetve tervezett elbontása körüli vitákra utalva leszögezte, ahogy joguk van turulszobrot állítani bárhol magyar földön, ugyanúgy “saját önvédelmüket” is joguk van megszervezni. 

Vona Gábor beszédében többször is bírálta a kormánypártokat, és azt mondta, hogy a Fidesz csak egyetlen választási ígéretét teljesíti, a “csak a Fidesz” jelmondatot. Szerinte a választáson megszerzett kétharmados többség nem a Fidesz győzelmi zászlója, hanem a “temetési menete” lesz.
A Turul-szobornál tartott rendezvényt követően, a Farkasréti temetőben a nyugat-magyarországi felkelésre emlékezve koszorúzást tartottak az egykori Rongyos Gárda tagja, Vámossy Tibor síremlékénél. A koszorúzás előtt Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője bejelentette, a Jobbik “új missziója”, hogy helyreállítsák a Rongyos Gárda méltó megítélését, és el kívánják érni az 1919-ben alakult gárdáról való megemlékezés állami szintre emelését. Szabó Gábor pártigazgató azt mondta, a fővárosban köztéri szobrot szeretnének állítatni a Rongyos Gárda emlékének.

Az 1919 áprilisában alakult Rongyos Gárda elnevezésű fegyveres csoport célja volt a trianoni békeszerződés miatt elvesztett területek egy részének visszaszerzése is. A nyugat-magyarországi felkelés 1921. augusztus 28. és október 13. között zajlott a mai Burgenland és Magyarország nyugati területén. Előzménye az volt, hogy a trianoni békeszerződésekben Ausztriának ítélték Nyugat-Magyarországot, beleértve Sopront és környékét is. Magyarországon felkelőcsoportok szerveződtek, amelyek felvették a harcot a bevonuló osztrák csendőrökkel. A felkelés nyomán sikerült elérni, hogy Sopron és környéke népszavazás útján dönthessen hovatartozásáról. Vámossy Tibor a felkelésben halt meg. A megemlékezésen több jobbikos képviselő mellett megjelent Für Lajos, az Antall-kormány honvédelmi minisztere is. A rendezvényen rendbontás és rendőri intézkedés nem történt.