„Munkahelyek megszűnésével járhat a Széchenyi Pihenő Kártya”

„Munkahelyek megszűnésével járhat a Széchenyi Pihenő Kártya”

MSZPAz MSZP Országos Munkás és Érdekképviseleti Tagozata szerint a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) nem lesz képes maradéktalanul felváltani a jövő évtől megszűnő üdülési csekkeket, és ez munkahelyek megszűnését okozhatja az idegenforgalmi ágazatban. 

Szabadkai János, a szocialista párt munkás tagozatának alelnöke hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza, az üdülési csekk szeptemberi megadóztatásával lehetetlenné válik azok igénylése, hisz egyetlen munkaadó sem vállalja majd az ezzel járó adminisztrációs terheket. A szervezet elfogadhatatlannak nevezi ezt a lépést, mivel számításaik szerint így a kormány, illetve az elfogadóhelyek is mintegy harmincnégy milliárd forintos bevételtől esnek el.

Az MSZP-s tagozat szerint a SZÉP Kártya nem lesz alkalmas a falusi turizmus fellendítésére, a kisvállalkozások megsegítésére, mert alkalmazása olyan pluszberuházásokat igényel, amilyeneket nem tudnak felvállalni a vendéglátással foglalkozók. A tagozat alelnöke emellett azon félelmének is hangot ad, hogy a kormány el akarja herdálni a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány vagyonát.