Egyszerűsítik az életünket

Egyszerűsítik az életünket

Emberek sorban állnak

Az intézkedések célja, hogy másfél év alatt három ütemben, összesen kétszázharminckét ügycsoport esetében egyszerűsödjön az állampolgári ügyintézés. Kovács Zoltán a keddi kormányszóvivői tájékoztatón közölte, hogy a kabinet a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keretében arra kéri fel a minisztériumokat, dolgozzák ki a tárcájukhoz tartozó közigazgatási eljárások egyszerűsítésének feltételeit.

Kovács Zoltán

Kovács Zoltán

Ennek eredményeként egyszerűsödhet a többi között a család és gyermekügyek, a honosítási, az ingatlanokhoz kapcsolódó, valamint a közúti közlekedéssel kapcsolatos ügyek intézése, emellett a munkavállalással vagy a mezőgazdasággal kapcsolatos ügyintézés. Az államtitkár hozzátette: mindez összességében több milliárd forintos megtakarítást eredményezhet a lakosság számára, amely elsősorban a párhuzamos ügyintézések, és az ezzel járó többszöri illetékfizetés felszámolásából eredne. 

Cél az is, hogy az államapparátus egyszerűbben, kisebb terheléssel végezhesse feladatát. A kétszázharminckét ügycsoport több mint ezerkétszáz hatáskört érint. A valamennyi tárcát érintő programot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium koordinálja. Kovács Zoltán arról is beszámolt, hogy a kormány szerdán első olvasatban tárgyalni fogja a 2012-es költségvetés tervezetét.