Kicsik határon innen és túl

Kicsik határon innen és túl

Kisfiú kislány bőrönddel a kezükben

Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikai helyettes államtitkár a csütörtöki budapesti projektindító rendezvényen úgy fogalmazott: a Határtalanul! program segít összekötni a Magyarországon és határon túl élő fiatalokat, és ez a legfontosabb.

Répási Zsuzsa

Répás Zsuzsanna

“Tarthatunk magas szintű politikai fórumokat, alkothatunk törvényt az összetartozásról, de, hogy mindezt megélhetővé tegyük, ahhoz személyes élményekre, találkozásokra van szükség” – mondta, hozzátéve, hogy különösen fontos ez a most felnövekvő nemzedék számára. Az idei költségvetésben ötszázmillió forintot különítettek el a programra, ebből az összegből összesen tizenötezerötszáz diák és pedagógus utazhat Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára vagy Vajdaságba.

Az a cél, hogy a jelenlegi pályázati támogatás normatívvá váljon a jövőben. Az volt a terv, hogy a korábbi pilotprogramban résztvevő hatezres létszámot megduplázzák, és ez sikerült. Kétféle utazást támogatnak az állami keretből, az általános iskola hetedik osztályosai elsősorban “felfedező utakra” mennek majd, megismerkednek a külhoni magyar területek jellegzetességeivel. Ugyanakkor az utak kilencvenhét százalékánál van olyan programelem, amely tartalmaz határon túli magyar fiatalokkal való találkozást is, ilyen utakra mintegy 12,5 ezren mennek.    

Székelyföld

Székelyföld

A másik utazási típus, a pilotprogramban részt vevő szakképző intézmények együttműködését támogatja. Ennek keretében Magyarországról 1259 diák utazik ki és külhoni területekről 1340 érkezik hozzánk. A legtöbb kirándulást tavaszra, májusra időzítik, de sokan utaznak már most, szeptemberben-októberben is. Csete Örs programvezető elmondta, hogy a legnépszerűbb úticél Erdély, ide irányul az utazások hatvanöt százaléka; a diákok tizenhárom százaléka Kárpátalja, tíz százaléka Felvidék felfedezésére indul majd. 

Kiemelte, hogy azon dolgoznak majd, hogy a most rendelkezésre álló keret tovább nőjjön. Az a cél, hogy egyetlen magyar iskolás se fejezze be úgy tanulmányait, hogy állami támogatással ne jutott volna el határon túli magyar területre. A Határtalanul! program nem csak egy pályázat, ennél sokkal több.

Tivábbi információkat a www.hatartlanul.eu honlapon olvashatnak az érdeklődők. Az oldalon olcsó szálláshelyeket, a kirándulások megszervezéséhez szolgáltatókat és a kinti középiskolákat jelző térképet is lehet találni.