Már készülnek a népszámlálásra

Már készülnek a népszámlálásra

Emberek (kartonból)

Ezt  Németh Zsolt jelentette be, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálásért felelős elnökhelyettese pénteken Budapesten. A Start előtt a népszámlálás című sajtótájékoztatón az elnökhelyettes elmondta, hogy szeptember 27-30. között a számlálóbiztosok kiviszik a kérdőíveket a háztartásokba, a kérdőívek elkészültek, jelenleg az önkormányzatoknál vannak.

A népszámlálás október 1-jétől 31-jéig tart, november 8-ig pedig pótösszeírást tartanak. Azokat az adatokat írják össze, amelyek október 1-jén éjfélkor aktuálisak.  A számlálóbiztosok oktatóinak képzését csütörtökön fejezték be. A mintegy nyolcezer felülvizsgálóval a KSH, a számlálóbiztosokkal az önkormányzatok kötnek a közeljövőben szerződést.

Emberek egy csoportja

Magyarországot harinchétezer számlálókörzetre osztották, minden körzetben van számlálóbiztos. Előreláthatóan lesz közöttük fluktuáció, ezért negyvenezer emberrel készülnek erre a feladatra. Rajtuk kívül a KSH megyei felelősei dolgoznak minden megyében és a fővárosban, a megyei kormányhivatalokban pedig népszámlálási megbízottak lesznek segítségükre. Az elnökhelyettes kiemelte, hogy a helyi közigazgatásban, a jegyzőségeken és körjegyzőségeken lesz ezerkilencszáz népszámlálási felelősük, mindent megtesznek annak érdekében is, hogy a hajléktalanokat összeírják, ebben segítségükre lesznek az önkormányzatok utcai szociális munkásai.     

Megemlítette, hogy a www.enepszamlalas.hu weboldalon már most is, két zöld számon pedig a program indulása előtt mintegy tíz nappal kezdődően lehet majd informálódni, a telefonszolgálatos munkára mozgássérült embereket is alkalmaznak.
Az adatok feldolgozásának módja még most is nyitott kérdés, a kormány ugyanis visszavonta az optikai karakterfelismerő eszköz használatára vonatkozó határozatát. Hangsúlyozta, a KSH a manuális és az optikai karakterfelismeréssel végzett feldolgozó munkára egyaránt felkészült, véleménye szerint mindkettőnek megvannak az előnyei, csupán a befektetett munka intenzitásában és az élőmunka-mennyiségben van közöttük különbség.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy a kormány mikor dönt ebben az ügyben. 2001-ben a válaszadók több mint kilencven százaléka válaszolt a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésre, ebben azonban benne volt az is, ha valaki azt válaszolta, hogy nem kíván válaszolni. Idén az előkészületek során sokkal intenzívebb volt a kommunikáció az egyházakkal, mint tíz éve, ezért “semmiképpen nem gondolom azt, hogy alatta maradnánk a 2001-es eredményeknek” – jegyezte meg.

Emberkéken kódszám

Ugyancsak kérdésre a KSH elnökhelyettese elmondta, terveik szerint a jövő év utolsó negyedévében teszik közzé a végeredményt, 2012 márciusában pedig az előzetes adatokból készítenek egy kiadványt. Kitért arra is, hogy legutóbb tíz alatt volt az adatszolgáltatás megtagadása miatt indított szabálysértési eljárások száma, mert “meggyőzéssel, jó szóval mindig sikerült elérni, hogy válaszoljanak a népszámlálási kérdésekre”.
Németh Zsolt hangsúlyozta: idén először lehet majd válaszolni interneten keresztül. Ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy “felhasználóbarát rendszert sikerült kifejleszteni”. Elmondta azt is, hogy az internetes kitöltések aránya Portugáliában volt eddig a legnagyobb, 50,4 százalék, míg Szlovákia a sereghajtó ebből a szempontból, ahol hét százalék alatt van ez a mutató.

Költséghatékonynak nevezte az idei népszámlálást, amelyhez a 2009-es népszámlálási törvény teremti meg a jogi kereteket; összesen 19 milliárd forintba kerül, de ebben benne vannak az eddigi négy év előkészületének és a korábbi két próbanépszámlálásnak a költségei is. Mint közölte, az összes költség nyolcvanöt százaléka személyi kiadásokra jut, így “7,5 milliárd forint adó és járulékok formájában visszaáramlik a költségvetésbe”.

Elmondta, a papíralapú bevalláshoz összesen százmillió oldalt nyomtattak ki. Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a társadalompolitikai, gazdasági célok meghozatalához a legfontosabb információkat a népszámlálás statisztikai adataiból lehet nyerni.