Páncélszekrényt rejtett a Duna

Páncélszekrényt rejtett a Duna

Tűzoltók a partra húzzák azt az ismeretlen eredetű, esetlegesen bűncselekményből származó páncélszekrénytfotó: Mihádák Zoltán/MTIIsmeretlen eredetű, esetlegesen bűncselekményből származó páncélszekrényt találtak a Duna hatos folyamkilométerénél Budakalász és Szentendre között szombat délelőtt.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a páncélszekrényt tűzoltók hozták ki a partra, hogy aztán rendőrségi helyszínelők vizsgálják meg. Arra a kérdésre kell választ találniuk, hogy a Dunában fellelt tárgy összefüggésbe hozható-e valamilyen bűncselekménnyel, s ha igen, hol követték el azt.

A partközeli sekély vízben részben iszapba süllyedt páncél tárgyat a vízirendőrök vették észre. A szentendrei tűzoltók drótkötél és csörlő segítségével húzták ki az akkor már jól látható, körülbelül egy méter magas és húsz centiméter széles páncélszekrényt. Úgy tudni, hogy mielőtt vízbe került, az elejét lángvágóval kivágták, rekeszeit felfeszítették. Az üres páncélszekrényt átadták a rendőrségnek.