Megújuló erdők, tisztább környezet

Megújuló erdők, tisztább környezet

Erdőben sétáló gyerekek

A kijelölt területek megújítása során őshonossá alakítják át az erdőket, természetesebbé és alkalmazkodó-képesebbé téve azokat. Az uniós forrásból megvalósuló Parkerdő természetesen 2010-2012 programra közzel háromszázmillió forintot fordítanak, aminek negyven százalékát, mintegy százhúszmillió forintot a Gödöllői-térség erdőszerkezet-átalakítása, illetve a bálványfa visszaszorítása teszi ki. A programnak köszönhetően olyan társulások alakulnak ki, amelyek a rekonstruált élőhelyek részeként számos védett növény-, illetve állatfajnak biztosítanak majd kedvező környezetet.     

Erdő 

Mint Lomniczi Gergely, a Pilis Parkerdő Zrt. szóvivője szóvivő elmondta, az utóbbi időkben egyes területeken spontán terjedésre képes idegenhonos, úgynevezett  özönfajok, bálványfa, ostorfa, zöld juhar, akácfák jelentek meg, és helyenként a természetes társulásokat, egyedeket visszaszorítva, uralkodóvá is váltak. A kedvezőtlen folyamat megfékezése érdekében mintegy huszonöt hektárnyi területen történik az invazív fafajok visszaszorítása.            

A projekt következő állomásaként a Gödöllői Erdészet munkatársai a 2010. évi erdősítések idei aszályban kipusztult csemetéinek pótlására mintegy tizenhárom hektáron több mint száznégyezer őshonos facsemetét ültetnek el 2011 ősze és 2012 tavasza folyamán, emellett kilenc darab útlezáró sorompót is elhelyeznek a természetvédelemmel is érintett állami erdőterületekre vezető utakon.