„Sok vita és számos megoldás született”

„Sok vita és számos megoldás született”

Harrach PéterHarrach Péter szerint sok vita volt a Fidesz és a KDNP háromnapos kihelyezett frakcióülésén, de számos kérdésben megoldás született, ami az előrelépést segíti.

A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az ülés után azt mondta, hogy a viták nem a pártok közötti nézetkülönbségekből fakadtak, hanem az egyes frakciókon belüli különböző szempontok jelentek meg az egyes témák tárgyalásakor. Harrach Péter frakciószövetség révén meghozott és támogatott döntésekről szólva kiemelte, hogy a jövőben állami feladat lesz a fekvő és a járóbeteg-ellátás, a szociális feladatok ellátása ugyanakkor önkormányzati hatáskörben marad.

diák a táblánál

Kitért arra, hogy az eddigi önkormányzati fenntartású alap- és középfokú oktatási intézmények állami kézbe kerülnek. Oktatási témák a plenáris ülésen nem szerepeltek, csak annyiban érintették, amennyiben az önkormányzati törvényhez kapcsolódtak.

A frakcióvezető az önkormányzati változások kapcsán szólt arról, hogy a kisebb települések esetében egyesített polgármesteri hivatalok működnek majd. Arra a kérdésre, hogy ez hány lakos esetében lesz így azt mondta, erről még nem született döntés. Mindenhol lesz polgármester, képviselőtestület, és egy-egy ügyintéző, tehát ellátatlanul nem maradnak kistelepülések. 

nagy család

A családok védelméről szóló törvényjavaslat, illetve a munka törvénykönyve nem került napirendre, ezeket későbbi frakcióülésen tárgyalják. A KDNP frakcióvezetője ugyanakkor azt mondta, ettől függetlenül szeptember végén, októberben be tudják nyújtani javaslatukat.