Hat év börtönre ítélték a színészt

Hat év börtönre ítélték a színészt

Damu Roland

Az ügyész súlyosításért, Damu Roland és ügyvédje felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. A tárgyalás után Damu Roland újságíróknak nyilatkozva nevetségesnek nevezte az ítéletet. A tárgyalássorozat személyiségi jogokra, illetve erkölcsi okokra hivatkozva a nyilvánosság kizárásával zajlott. A sajtó képviselőit csak a hétfő délutáni ítélethirdetés idejére engedték a tárgyalóterembe.

Bírói kalapács

A harminchat éves Damu Rolandot 2010. november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később az elsőfokú bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyben másod fokon eljáró  bíróság tíz nappal később szabadlábra helyezte a férfit, mert az indoklás szerint, sem a szökés, elrejtőzés, sem az összebeszélés veszélye nem állt fenn. Damu Roland 2008 szeptemberétől 2010 októberéig, kisebb-nagyobb megszakításokkal élettársi közösségben élt a sértettel. A nem jogerős ítélet szerint a színész 2009 nyarán egy szállodai szobában szóváltás után ököllel arcul ütötte élettársát, emiatt a nő bal szeme bevérzett.

2010 őszén Damu Roland, korábbi viszonyuk helyreállítása reményében, találkozott a sértettel, a vita azonban elfajult, a férfi folyamatosan ütlegelte, rugdosta volt élettársát. A nő megpróbált ellenállni, de a vádlott – folytatva a bántalmazást – közösült vele. A sértett a lakásból nem tudott elmenekülni, mert a férfi az ajtót kulcsra zárta, és a történtek után csak hosszas könyörgésre engedte el volt élettársát. A bántalmazás következtében a sértett az arcán, a nyakán, a jobb felkarján, a bal bokáján, a jobb térdhajlatán és a hátán szenvedett el zúzódásos, bevérzéses sérüléseket.

A huszonnyolc éves nőt mentők szállították kórházba, onnan értesítette a rendőrséget, és feljelentette volt barátját. A hétfői, nem jogerős ítélet indokolásában Szabó Noémi tanácsvezető bíró súlyosító körülménynek értékelte,  hogy a vádlott nem tett beismerő vallomást. A bíró nem tudta enyhítő körülményként figyelembe venni, hogy Damu Rolandnak kiskorú gyermeke van, mert egy korábbi jogerős bírósági ítélet szerint nem fizette pontosan a tartásdíjat.