Ingyenes internet a vonatokon

Ingyenes internet a vonatokon

Lány internetezik a vonaton ülve

A járművek Budapest Keleti pályaudvar, Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen és Budapest Nyugati pályaudvar viszonylatában, a Délibáb InterCity, a Borsod InterCity, a Kócsag InterCity és a Sajó InterCity járatain közlekednek. Az utazók számára az internetelérés díjmentes, mindössze vezeték nélküli hálózat elérésére alkalmas eszközre, például laptopra, PDA-ra, mobiltelefonra van szükség. 

Monszpart Zsolt

Monszpart Zsolt

A két cég közleménye szerint az érintett járművekben az ülőhelyek mellett 230 voltos csatlakozó található, amelynek segítségével menet közben is tölthetők az eszközök. A vezeték nélküli internet-hozzáférés maximális sávszélessége kocsinként 7,2 megabit másodpercenként, ezen osztoznak az aktuálisan csatlakozó felhasználók, a lehetőség elsősorban levelezést, portálok olvasását biztosítja. 

A közlemény idézi Monszpart Zsoltot, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta: “A MÁV-START Zrt. tervei között szerepel a jövőben még több InterCity szerelvényére kiterjeszteni az ingyenes internetelérés lehetőségét további járműfelújításokkal és újabb motorvonatok beszerzésével. Így a későbbiekben az ország más területein közlekedők számára is elérhető lesz a szolgáltatás.”

Vonat

Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint kiemelte: “Igyekszünk még több értéket, nagyobb sávszélességet és nagyobb felhasználható adatmennyiséget kínálni azoknak, akik sokat és sokszor használják a mobilinternetet. Örülünk, hogy a diákok, üzletemberek számára hasznosan telik majd az utazással töltött idő.”