A Jobbik a lomtalanítás átalakítását sürgeti

A Jobbik a lomtalanítás átalakítását sürgeti

Staudt Gábor

A politikus szerint ez elsődlegesen rendészeti kérdés, és a közterület-felügyelet, illetve a rendőrség hatékony fellépésére lenne szükség. Álláspontja szerint garázdaságnak minősül, amit az érintettek elkövetnek az alatt a két hét alatt, amíg életvitelszerűen egy-egy lomtalanítási körzetben tartózkodnak.

A fővárosi pártelnök azt is megjegyezte, hogy a “gárdistákat annak idején pont ezen tényállás alapján vegzálhatták”, vagyis a lomtalanítás kapcsán fel lehet lépni a hatályos jogszabályok alapján. Bodor Zoltán, a Jobbik II. kerületi önkormányzati képviselője arról számolt be, hogy javaslatot tettek a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nek a rendszer átalakítására. A párt azt szeretné, ha a Fővárosi Közterület-fenntartó egyedi bejelentések alapján szállítaná el a lomokat. Így megszűnnének a mostani állapotok, a garázdaság, zaklatás, utcai rendbontás. A Jobbik ideiglenes megoldásként a hulladékudvarok bővítését javasolja a fővárosban.

Lomtalanítás (kidobott bútorok)

Az FKF nemrég hasonló elképzelésről számolt be, a tervek szerint nem térségenként egyszerre, hanem a lakók megrendelései alapján lenne lomtalanítás a fővárosban. Ezt kérhetné társasház vagy több családi ház is, a lakosságnak pedig a társaság szándékai szerint nem kerülne külön pénzébe.