Rájár a rúd az uzsorásokra

Rájár a rúd az uzsorásokra

Férfi pénzt ad egy másik férfinak

A negyvenhat éves férfit és egy harmincnyolc éves nőt csütörtökön fogták el a vásárosnaményi rendőrkapitányság munkatársai. Az eddigi adatok szerint a két újkenézi lakos márciustól kezdődően több alkalommal adott kölcsönt két gyürei nőnek, akikkel megállapodásokat is kötöttek. A hitelt másfél, kétszeres összeggel kellett megadniuk az érintetteknek, s amikor a két nő már nem tudta leróni a tartozását, a törlesztésre gyermekeik megölésével fenyegetőzve igyekeztek rábírni őket – tette hozzá a főhadnagy.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szigorítana az uzsorázást érintő jelenlegi büntetőjogi szabályokon. A tárca az uzsorával összefüggő egyes törvények módosítására benyújtott javaslatában kezdeményezi: az uzsora-bűncselekmény alapesetének tényállási elemei közül hagyják el az üzletszerű elkövetési módot, azt a jövőben minősítő körülményként határozzák meg.

Navracsics Tibor

Navracsics Tibor

“Aki más rászorult helyzetét kihasználva olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amelynek teljesítése a megállapodás kötelezettjét, illetve annak hozzátartozóját vagy az általa – jogszabályon, hatósági határozaton vagy szerződésen alapuló tartási kötelezettség alapján, eltartott személyt súlyos vagy további nélkülözésnek teszi ki, bűntettet követ el, és három évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő” – rögzítené a Btk.-ban a Navracsics Tibor vezette minisztérium.

A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés lenne, ha az uzsora-bűncselekményt bűnszövetségben, üzletszerűen követik el. Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben hétfőn, a hat területre vonatkozó országvédelmi akcióterv részeként közölte: a kormány zéró toleranciát és “hajtóvadászatot” hirdet az uzsorás bűnözők ellen, és javasolta a büntető törvénykönyv módosítását a hatékonyabb fellépés érdekében.